skip to Main Content
+421 915 891166 info@kerekasztal.org
Mégis Lehetett? Előrelépés Történt A Vasúti Kétnyelvűség Terén

Mégis lehetett? Előrelépés történt a vasúti kétnyelvűség terén

Az utóbbi napokban végre megjelentek a kétnyelvű településnevek a Komárom-Pozsony vasúti szakasz több pontján is. A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala több hónapja szorgalmazza ezt a vasúttársaságnál. Újra bebizonyosodott, hogy a következetes érdekérvényesítő munka hosszú távon eredményekhez vezet.

A Kerekasztal szakértői még februárban, a vonatok indítását megelőzően keresték meg a vonalat üzemeltető RegioJet vállalat igazgatóját és tulajdonosát, részletes statisztikai kimutatásokat és érveket szolgáltatva ahhoz, hogy a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően kétnyelvűsítsék a társaság tulajdonában álló szerelvények beltéri feliratait, valamint a RegioJet közvetlen gondozásába tartozó megállókat.

Az egyeztetés során több levélváltásra is sor került a Kerekasztal és a RegioJet között. Örülünk, hogy a vállalat vezetése tudatosította a problémát, és konkrét intézkedéseket foganatosított az ügyben. A mellékelt fotódokumentációból látszik, hogy a Regiojet négy várakozóján (Nagypaka, Kispaka, Nagyabony, Szentmihályfa) már megjelentek a magyar helységnevek, reméljük, további lépések is történnek ezen a téren.

A korábban következetesen államnyelvet alkalmazó vasúti szolgáltatások kapcsán még van tennivaló bőven, hiszen az állomások épületei, melyek a Szlovák Vasutak gondozásában vannak, vagy éppen a propagációs anyagok továbbra sem tükrözik a térség nyelvhasználati gyakorlatát. Az üzemeltetők jóindulatával, racionális megközelítéssel és a problémákra való figyelemfelhívással, sikerülhet gyakorlattá tenni a többnyelvű nyelvhasználatot a hétköznapokban, még olyan tabunak számító területen is, mint a vasút.

Mellékeljük a szakértőink által készített statisztikákat a vasútvonalról, valamint szervezetünk első levelét a RegioJethez, magyar nyelvű változatban.

Levél a RegioJet számára [HU]

RegioJet levél melléklet 2

List pre Student Agency CZ

This Post Has 4 Comments
  1. Újból igazságot szolgáltatni az itt élőknek csak egy ENSz égisze alatt összehozandó Dél-Szlovákia konferencia és a közös magyar-szlovák felügyelet alá helyezendő Dél-Felvidék jelenthet megoldást az itt élők önrendelkezésének gyakorlására. Ez a terület nyilvánvaló a 2 szomszédos állam területe volt felváltva. Megegyezés róla nem született a béke megtartása miatt új béketerv szükséges. Dél-Szlovákia közös felügyelete lenne az igazságos megoldás.

  2. Nekünk már nem elég az autonómia, mert azon túl is van jobb élet. Nekünk egy olyan megoldás kell, azoknak akik itt élünk, hogy jogaink teljesen érvényesülhessenek és ezért javasoljuk a szlovák-magyar közös felügyeletet Dél-Szlovákia Dél-Felvidék fölött a 2. világháború alatt Magyarországhoz tartozó területen. Hongkong modellje szolgálhatna alapul. 50 évre közös felügyeletet kéne adni e terület fölött a béke és biztonság megtartása érdekében. 50 év után a népszavazás majd eldönti, hogy mi legyen.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Back To Top