skip to Main Content
+421 915 891166 info@kerekasztal.org
Legitim Képviselőkre Van Szükség A Kisebbségi Bizottságban!

Legitim képviselőkre van szükség a Kisebbségi Bizottságban!

A Szlovák Kormány Kormányhivatala 2014. május 30-án megjelentette a Kisebbségi Bizottságba való jelölés feltételeit. A jelöltállítási szabályokat a korábbi állapothoz képest  gyökeresen megváltoztatta a hivatal, sőt szinte minden nap változnak, folyamatos a bizonytalanság a jelölés szabályait illetően.

A meghatározott feltételrendszer általános tiltakozást váltott ki a szlovákiai kisebbségek képviselői, valamint a civil szervezetek és jogvédők körében is. A Szlovákiai Magyarok Kerekasztalan ennek kapcsán egy levélben szólította meg Miroslav Lajčák külügyminisztert, melyben megfogalmazta kifogásait a bizottság és a kisebbségi jogok helyzete kapcsán, s egyértelművé tette, hogy részvételével nem szándékozik legitimmé tenni az újonnan kialakított és senkivel sem konzultált szabályzatot.

Tekintettel arra, hogy a jelenlegi állapotok akár azt is lehetővé teszik, hogy a kormányhivatal képviselői saját jelöltjeikkel töltsék fel a testületet, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala közzéteszi azon személyek neveit, akiket a szlovákiai magyar közösség hiteles képviselőnek tart, s akiket alkalmasnak tart a Kisebbségi Bizottság munkájában való részvételre. A listán szereplő személyek nem akarnak és nem is fognak eleget tenni a diszkriminációs feltételeknek, ugyanakkor egyedüliként rendelkeznek a kellő legitimitással ahhoz, hogy az egyetlen létező állami fórumon a magyar közösség nevében fellépjenek.

A Kerekasztal Koordinációs Bizottsága a következő személyeket látná szívesen a Kisebbségi Bizottságban:

 

A jelöltek listája:

bardos

Bárdos Gyula

 

Czibula Csaba

Czibula Csaba

Hanesz_face_foto

Hanesz Zoltán

 

halaszbela

Halász Béla

 

hodossykati

Hodossy Katalin

masszi-2

Masszi János

 

mezes-rudolf

Mézes Rudolf

 

orosz-ors

Orosz Örs

 

szekeres-klaudia

Szekeres Klaudia

 

tokar-geza

Tokár Géza

This Post Has 0 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Back To Top