skip to Main Content
+421 915 891166 info@kerekasztal.org

Népszámlálás 2011 – A Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának nyilatkozata

A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala az elkövetkező hónapokban felvilágosító kampányt folytat a 2011. május 21-én megvalósuló népszámlálással kapcsolatban. Szeretnénk felhívni mindenki figyelmét a népszámlálás fontosságára. A népszámlálás lesz ennek az évnek a legfontosabb eseménye, amely egy évtizedre meghatározza a szlovákiai magyarok lélekszámát, társadalmi súlyát, jelenlétét az államéletben, az igényelhető anyagi támogatások mértékét, a magyar–szlovák viszony alakulását.

Bővebben

Levél a köztársasági elnökhöz a hazafiságról szóló törvénnyel kapcsolatban

Tisztelt

Ivan Gašparovič
köztársasági elnök úrnak

2010. március 8-án

Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!

A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa legutóbbi ülésén két olyan törvényt hagyott jóvá, amelyek meggyőződésünk szerint nem állnak összhangban a Szlovák Köztársaság Alkotmányával, sem pedig a jogállam alapelveivel. A hazafiasság támogatásáról, valamint a vagyoneredet igazolásáról szóló törvényről van szó. Ezért kérjük Önt, Köztársasági Elnök Úr, éljen alkotmányos jogával és ne írja alá az említett törvényeket.

Bővebben

Államnyelvtörvény helyett egyenjogúságot!

2009. szeptember 1-jén Dunaszerdahelyen tiltakozó nagygyűlésen találkoztak a szlovákiai magyarok képviselői: polgármesterek, köztisztviselők, pedagógusok, értelmiségiek, munkások, vállalkozók, a civil szervezetek és a közélet szereplői, Szlovákia állampolgárai és az alábbi nyilatkozatot fogadták el:

Bővebben
Back To Top