skip to Main Content
+421 915 891166 info@kerekasztal.org
A Szlovákiai Magyar Minimum Kérdését Vetette Fel A Kerekasztal

A szlovákiai magyar minimum kérdését vetette fel a Kerekasztal

A Magyar Koalíció Pártjának kezdeményezésére találkozóra került sor az MKP és a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának képviselői között. A beszélgetésen a Magyar Kolíció Pártja által javasolt témakörökről, illetve a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala kezdeményezte nemzetiségi minimumról esett szó, a két intézmény képviselői 2012. május 21-én Somorján ültek egy asztalhoz. Az MKP-t Berényi József elnök, illetve Bárdos Gyula az OT elnöke és Szigeti László alelnök képviselte, a Kerekasztal részéről pedig Tóth Károly, valamint Király Zsolt, Orosz Örs, Öllös László és Tokár Géza vettek részt a megbeszélésen.

Az MKP a szlovákiai magyarság megmaradása és a régiófejlődés érdekében több követelést is megfogalmaz, többek között az önerőn alapuló gazdasági program közös kidolgozását, a nemzetközi nyelvhasználati ajánlások átvételét, a kettős állampolgárság kérdését, a közoktatással kapcsolatos problémákat, a magyar–magyar viszony erősítését,  vagy a kisebbségi önkormányzati modellek meghonosítását.

A Kerekasztal által a találkozón felvetett nemzetiségi minimum egy jövőbeni együttműködés kereteit szándékozik kialakítani, amely a politikai pártok mellett a szlovákiai magyar és kisebbségi intézményekkel közösen kerülne megfogalmazásra. Ez a minimum tisztázná azon közös pontokat és értékeket, melyek meghatározóak a kisebbségi közösség megmaradása és fejlődése szempontjából. Az egyes fontos célkitűzések az alkotmányos és nyelvi egyenlőségre, a kulturális és oktatási önkormányzatiságra, a regionális fejlesztésre, a hatékony érdekérvényesítésre, a parlament és kormányzati munkában való részvételre, a nemzeti megértésre és toleranciára, valamint a magyar nemzethez tartozás erősítésére egyaránt kiterjednek.

A beszélgetés konstruktív és előremutató hangulatban zajlott, egyetértés alakult ki egy közös minimum megfogalmazására. A Kerekasztal a továbbiakban is nyitott marad az egyeztetésre a magyarság politikai érdekképviseletének szereplőivel a szlovákiai magyar közösség fennmaradását érintő kulcsfontosságú kérdésekben.

Szlovákiai Magyarok Kerekasztala

This Post Has 10 Comments
  1. Üdvözlendő…de keresnék én a kákán egy csomót: biztosan ésszerű dolog az, ha a mindenkori szlovák hatalom szeme előtt kirakjuk a kártyáinkat, ráadásul megállapodunk abban, hogy nekünk jó lesz a tök alsó is….ha kimondjuk, hogy mi a minimum, akkor ettől többet sosem fogunk tudni elérni majd….bár megjegyzendő, hogy perpillanat nem a minimumon vagyunk, hanem a béka segge alatt…társadalomlélektanilag például…

    (Ellen)vélemény? 🙂

    1. Visszakérdeznék: mi a fontosabb? Elkerülni a kiteregetés kockázatát (értsd ballagni tovább az eddigi agónia útján), vagy megfogalmazni legalább magunknak, szlovákiai magyar közösségi szinten, hogy mit is akarunk, mire is van szükség ahhoz, hogy túléljünk?

      Ettől még nem csökken a tárgyalási pozíciónk. Épp ellenkezőleg. Erősödhet. Mivel a mindenkori szlovákiai magyar politikai érdekképviselett számonkérhető, és elszámoltatható lesz.

      Attól nem félnék, hogy egy ilyen minimum kevés lesz. Pillanatnyilag ez is túl elérhetetlen számunkra.

      Fontos persze, hogy a “minimumot” a civil szféra és a politikum kezdettől fogva együtt fogalmazza meg. Elvégre nincs külön civil, vagy külön politikai minimum. Egyetlen közös, társadalmi minimum van.

      1. Jogegyenlőség és esélyegyenlőség (az alkotmányos és nyelvi egyenlőségre) esetén nem beszélhetünk minimumról vagy maximumról. Itt két lehetőség jön számításba, vagy van, vagy nincs. A nincs fokozatai rossz, rosszabb és a legrosszabb. Feleslegesnek tartom a minimum vagy maximum jelzők használatát. Sokkal fontosabbnak tartom a célok egyértelmű és átfogó megfogalmazását. Először egy számunkra elfogadható rendszer egészének a lényegi elemeit kell felvázolni, és abból kell eldönteni, hogy mi az, amit alkotmányos szinten kell rögzíteni, mi az, amit egyéb jogszabályi szinten. Valójában ez a nyilatkozat egyértelműen nem értékelhető, hogy mit szeretnének elérni. Bennem a következő kérdések merülnek fel:
        • Mit értenek a kulturális és oktatási önkormányzatiság alatt? A kulturális és oktatási önkormányzatiság önmagában biztosítja az alkotmányos egyenlőséget?
        • Hogyan képzelik a regionális fejlesztések esélyegyenlőségének a tartós biztosítását?
        • Mit értenek a hatékony érdekérvényesítés alatt? Hogyan fog ez működni?
        • Hogyan képzelik el a parlament és kormányzati munkában való részvételt?
        • Mit kell érteni a nemzeti megértés célkitűzése alatt? Hogyan akarják ezt megvalósítani?
        • Hogyan akarják elérni a magyar nemzethez tartozás erősítését?
        • Miként lesz számonkérhető és elszámoltatható a mindenkori szlovákiai magyar politikai érdekképviselet? Milyen rendszer alapján?

      2. Az a bajom, hogy végigszenvedtem már kismillio program- és stratégiaalkotást 90-től az ESWS-ben, a Nagy-MKP-ben s a Kis-MKP-ben is most újra, és addig volt munka, amíg “megalkotodott” 1-2-3 nagyívű program….aztán nem teljesült! Tehát ahol piszok nagy szemléletváltás kellene, az a munka és a morál. Ha meloban (vagy maszekként magadnak) valamit nem teljesítesz, akkor j0n a számonkérés / kirúgás / éhenhalás. Ha a politikusaink nem teljesítették ezeket a FELADATOKAT akkor nem jött felelősségrevonás!!! megj. az mkp nem azért nincs a parlamentben mert a fenti munkát nem végezte el, hanem – tudjuk – a pártszakadásbol eredő szavazatosztodás plusz a kampánybénázások miatt.

        Tehát: oké, legyen minimum, de ha felvállalja/juk az elit, akkor pl. “flipcsardon” évente értékelje a munkája ereményét…persze nyilvánosan… Ez így jo? 🙂

        1. Azzal hogy nem teljesültek a programok egyet lehet érteni. Az okokat én máshol keresném, amit nem lehet a munkamorálra fogni. Vizsgáljuk meg hogyan működik ez a politikai rendszer és milyen esélyekkel indul bármilyen érdekképviselet.
          Ez a rendszer egy erősen központosított parlamentáris demokrácia, ahol a főhatalmat a parlamenti többség lévő pártok 4 évig a politikai teljesítményüktől szinte függetlenül birtokolják. Ezért semmi sem ösztönzi őket a választóknak tett ígéreteik betartására. A pártok fő célja a választásra elköltött pénzek visszaszerzése és a források biztosítása a következő választásokra. Ezt a közpénzek lenyúlásával érik el. Erre jó példa a gorillaügy vagy MO-on a BKV esete. Természetesen az így szerzett pénzek felhasználásánál nem feledkeznek meg saját maguk érdekéről sem. Ha véletlenül valamelyik képviselő becsületesen szeretné végezni a munkáját, azt előbb vagy utóbb betörik vagy kiközösítik. Tehát a hatalmon lévő pártok működése jobban hasonlít a bűnszervezetekére, mint a valós érdekképviseletre.
          A másik komoly gond a döntéshozatali eljárások módja, melynél a többségi népcsoport képviselete minden kérdésben leszavazhatja a kisebb képviselettel rendelkező népcsoportokat. Erre jó példa az ország területi felosztása, nyelvtörvény stb.

  2. Érdekes kérdések merülnek fel akárcsak egy sajtóhír kapcsán is. Ez is mutatja, hogy mennyire szükség van a vitára, hogy végigbeszéljünk bizonyos dolgokat. A Kerekasztal honlapján több olyan vita is folyik párhuzamosan, amelyek egymással nagyon is összefüggnek. A Ki a magyar? az önképünkről szól, a jogállásról szóló vita a lehetséges és kívánatos optimális megoldásokról, a polgári engedetlenség a megszokott keretek tágításáról, a nemzetiségi minimum kérdése pedig azt az alapot feszegeti, amely kiindulópontja lehet a közösségi megmaradásnak. Mindegyiknek van egy közös nevezője, hogy senki sem akarja megmondani, mi az egyedüli igazság, épp ellenkezőleg, ezekből a vitákból kellene kikristályosodnia valami közösen vállalható dolognak. Az MKP-val folytatott megbeszélésen is így merült fel a nemzetiségi minimum kérdése.
    Megjegyzem, a kilencvenes években ez a minimum meglehetősen pontosan artikulálódott a versenyhelyzetben levő három párt között, aztán ennek még az igénye is elfelejtődött. Mert más irányt vett a kisebbségi politizálás. Papps írja, hogy ő már vagy öt stratégiai terv kidolgozásában vett részt, amelyek addig tartottak, ameddig csinálták azokat. Valahol itt van a gond, a stratégiai tervezés – főleg ha egy dinamikusan változó közösségről van szó – nem zárható le, azt minduntalan újra kell gondolni. De ehhez kell egy olyan minimális alap, amelyet nem lehet és nem is szabad kétségbe vonni, és a közösség minden tagja – legyen az magánszemély vagy intézmény – számára egyértelműnek és természetesnek kell lennie.
    Ezt célozza meg a nemzetiségi minimum. Tervezni csak akkor lehet, ha tisztában vagyunk az alapértékeinkkel. Az elmúlt évtizedben éppen ezek az értékek váltak (az okokat most hagyjuk) tragikusan bizonytalanná az egyének, a kisközösségek, de a szlovákiai magyarok egésze számára is. Pl. a kisebbségi önkormányzatiság igénye (ma ez a kisebbségek jogállásának rendezése) olyan érték volt a kilencvenes években, amit senki se vont kétségbe, viszont ez volt az, amiről az MKP a 98-as, majd a 2002-es kormányalakítás első aktusaként lemondott, és ugyanezt tette a Híd is két évvel ezelőtt. Ha azt mondjuk, mert mondhatjuk akár azt is, hogy a kisebbségek (így a magyaroké is) jogállásának rendezése nem tartozik az alapértékeink közé, akkor annak megfelelően kell tervezni, de ha azt mondjuk, hogy igen, akkor ennek alapján kell megegyezéseket kötni. Ez ennyire egyszerű! De az alapértékekkel, mert attól azok, mindenkinek (legalábbis a nagyon nagy többségnek) tisztában kell lennie és azonosulnia kell velük, különösen a politikai és közéleti elitnek és szervezeteknek, intézményeknek, ezért nem születhet titokban, vagy valamilyen párt, intézmény boszorkánykonyhájában. Olyan ez, mint a demokrácia igenlése, vagy a fajgyűlölet elítélése és lehetne sorolni.
    És talán egy megjegyzés ahhoz, hogy szabad-e erről nyíltan beszélni. Hát hogyan lehetne másként? Egyáltalán nem baj az, ha a partnereink látják és tudják, hogy mi az a minimum, amivel nekik is kalkulálniuk kell a szlovákiai magyarokkal kapcsolatban. Nem gyengíti, éppen hogy erősíti a pozícióinkat. Ha nem világos számukra, hogy mit akarunk, akkor marad a gyanúsítgatás és félelem, ami a legrosszabb kiindulópontja a lehetséges párbeszédnek. Ez inkább magunk felé irányuló kérdés, hogy akarunk-e valamit, és hogy az mi? Mert eltitkolni is csak akkor lehet valamit, ha tudjuk, hogy mi az.

    1. Valójában ott követtem el a hibát (?), hogy a “szóból értettem”…mert én a “minimum”-kifejezés nyomán indultam el (inkább érzelmi síkon) reagálni…most, amikor azt a kifejezést olvasom a válaszodban kedves Toth Károly, hogy ALAPÉRTÉK, akkor meg vagyok világosodva és meg vagyok győzve! 🙂 …merthogy az ALAPÉRTÉK (Szlovákiai Magyar Alapérték?) az egy pozitív kicsengésű kifejezés, míg a MINIMUM, az nálam olyan reakciókat vált ki, mint amilyeneket olvashattatok…

      Tehát: ALAPÉRTKÉKEKRŐL nyilvánosan vitázni, igen! …én – ha tehetném – lecserélném azt a “minimum” kifejezést, már csak kommunikáció-stratégiai szempontból is pl. 🙂

      1. Lehet fogalmakról vitázni, de sokkal fontosabb azok tartalmának a tisztázása, örülök, ha hozzájárulhattam ehhez, néha teljesen természetesnek hitt dolgokat is tisztázni kell. A nemzetiségi minimum úgy merült fel, hogy az alá nem lehet menni. Persze ennek is sok stratégiai és taktikai részletkérdése van, de sok kérdés esetében (emberi jogok, nemzetiségi jogok, nyelvhasználat stb.) nem megegyezni kell, hanem érvényesíteni kell azokat, mert evidenciák, és mert adottak. Próbáljuk meg variálni az alapértékek és a nemzetiségi minimum fogalmát. Az a fontos, hogy ugyanarról beszéljünk.

        1. „öt stratégiai terv kidolgozásában vett részt, amelyek addig tartottak, ameddig csinálták azokat”
          „az MKP a 98-as, majd a 2002-es kormányalakítás első aktusaként lemondott, és ugyanezt tette a Híd is két évvel ezelőtt.”
          Hiába készül nemzetiségi stratégiai terv, minimum vagy alapérték, ha annak megvalósításáról nincs elképzelés vagy a régi járhatatlan utak vannak erőltetve. Miért a régi járhatatlan utak, a látszat-érdekképviselet van erőltetve? Ez nem naivitás? Érdkérvényesítés terén mi változott az óta?
          „de sok kérdés esetében (emberi jogok, nemzetiségi jogok, nyelvhasználat stb.) nem megegyezni kell, hanem érvényesíteni kell azokat, mert evidenciák, és mert adottak.” Ez a megállapítás félrevezető! Az emberi jogok terén jogorvoslati lehetőség nélkül elveszik az állampolgárságot. A nemzetiségi jogok terén nem ismerik el a közösségi jogokat. A nyelvhasználati jogok hátrányosan megkülönböztetők a nemzetiségek szempontjából. A szlovák nyelv mindenhol kötelező, amit a közhatalom érvényesít, a magyar nyelv használatára küszöböt állítottak és általában nem kötelező. Hol itt a jogegyenlőség? Ezt jól mutatja a vasúti feliratok esete is. Fiala úr nagyon jól megfogalmazta, valahogy így, hogy az ügyfél nem kuruckodni megy a hivatalba, hanem az ügyeit intézni. Valójában mely adott jogokat kell érvényesíteni? Nem véletlenül a közhatalom feladata a törvények érvényesítése?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Back To Top