Legyen tagja a Kerekasztalnak - Jelentkezési lap

Az alábbi szlovákiai magyar szervezet/intézmény jelentkezik a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala munkájába a 2014−2015-ös évben, valamint egyben jelentkezik a november 29-i nagymegyeri Országos konferenciára.

Bővebb információk és a program itt lesznek elérhetőek.

A Kerekasztal munkájában részt vehet minden olyan kulturális, önkormányzati, állami és civil szervezet (intézmény), amely

− Szlovákiában van bejegyezve és Szlovákiában működik,

− tevékenységi területe országos vagy regionális hatáskörű (azon országos szervezetek képviselőjét, melyeknek jogi személyiséggel bíró területi és helyi alapszervezetei vannak, az országos központ delegálja),

− a szlovákiai magyar közösség érdekében tevékenykedik, felelősséget érez a közösség fejlesztéséért és hatékony érdekérvényesítéséért,

− vállalja, hogy a közmegegyezésen alapuló döntéseket a tevékenységében érvényesíti.

  • Pl. email@xy.com
  • Például: www.kerekasztal.org
  • A szervezet részéről az VI. Országos konferencián részt vesz:

    Amennyiben nem vesz részt a konferencián, kérjük ugyanitt jelezze

Egyéb információk

A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala nyitott, a politikai pártoktól független, önkéntes és informális intézmény, amely a szlovákiai magyar szervezetek egyeztető fóruma. A Kerekasztal országos tanácskozásain részt vehet minden olyan kulturális, önkormányzati, állami és civil szervezet (intézmény), amely:

  • Szlovákiában van bejegyezve és Szlovákiában működik,
  • jogi személyiséggel bír és tevékenységi területe országos vagy regionális hatáskörű (azok az országos szervezetek, melyeknek vannak jogi személyiséggel bíró területi és helyi alapszervezetei, a képviselőjét az országos központ delegálja),
  • a szlovákiai magyar közösség érdekében tevékenykedik,
  • felelősséget érez a közösség fejlesztéséért és érdekérvényesítéséért,
  • vállalja, hogy a Kerekasztal közmegegyezéses döntéseit a tevékenységében érvényesíti.

A tagságukat megújítani vagy a Kerekasztalhoz csatlakozni kívánó szervezetek  jelentkezését, elektronikus formában az info@kerekasztal.org  e-mail címen, a http://www.kerekasztal.org/jelentkezesi-lap/ webcímen, vagy a 031/5902790-es telefonszámon várják a szervezők. A konferencián való részvétel díjtalan.