8. Tudta-e, hogy Szlovákiában két magyar jellegű tiltakozó megmozdulást is tartottak az utóbbi egy évben?

8. Tudta-e, hogy Szlovákiában két magyar jellegű tiltakozó megmozdulást is tartottak az utóbbi egy évben?

Az érdekérvényesítésnek különböző módozatai vannak. A problémáinkat közvetíthetjük a választott képviseletünkön keresztül, jogi úton és az illetékes hivatalokon át, nem utolsósorban viszont látványosan is lehet jelezni, ha valamivel nem értünk egyet. A szlovákiai magyar történelemben nem példa nélküliek a különféle nagygyűlések és tiltakozó akciók. A Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának közvetítésével és szervezésében az utóbbi egy évben Continue Reading...

7. Tudta-e, hogy négy év alatt 923-an veszítették el szlovák állampolgárságukat, ebből 57 magyar?

7. Tudta-e, hogy négy év alatt 923-an veszítették el szlovák állampolgárságukat, ebből 57 magyar?

A Jogsegélyszolgálat a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala mellett működő Elemzőközpont jogi szakmai műhelye, amely 2010. februárjában kezdte meg a tevékenységét. Megalakulásának apropóját a nyelvtörvény szigorítása és annak várható jogi következményei adták, ezért kezdetben főként a nyelvi jogok területén nyújtott ingyenes tanácsadást a szlovákiai magyaroknak. A tevékenység azóta több témával is bővült, a fejlemények függvényében. A kettős állampolgárság Continue Reading...

6. Tudta-e, hogy szlovákul a magyarokra keresve a „Magyarok a Duna mögé” facebook-csoport az első találatok között van?

6. Tudta-e, hogy szlovákul a magyarokra keresve a „Magyarok a Duna mögé” facebook-csoport az első találatok között van?

A szlovák és a szlovákiai magyar társadalom között óriási a szakadék. Nem tudunk egymásról, s míg a magyarok elolvashatják szlovákul az alapvető információkat az ország politikai és közéleti fejleményeiről, addig a szlovák közösségnek fogalma sincs a magyarság problémáiról – ha az interneten keresnek információkat, nagy eséllyel előbb akadnak egy nacionalista csoportra vagy hírre, mint értelmes Continue Reading...

5. Tudta-e, hogy minden ötödik nőt bántalmazott már egykori vagy jelenlegi partnere?

5. Tudta-e, hogy minden ötödik nőt bántalmazott már egykori vagy jelenlegi partnere?

A Kerekasztal mellett működő Női és Gyermek-esélyegyenlőségi Bizottság olyan témákat szándékozik megnyitni és kutatni, amelyek egy kevéssé vizsgált területet érintenek a szlovákiai magyar társadalmat tekintve: a nők, illetve a gyermekek helyzetét. A bizottságot Bolemant Lilla vezeti annak megalakulása óta. Annak keretén belül került sor a Nőképek kisebbségben nevet viselő konferencia megvalósítására 2013-ban, idén pedig, november 21-22-én, Continue Reading...

4. Tudta-e, hogy Dél-Szlovákiába mindössze a Szlovákiába irányuló nemzetközi működő tőke 6,58%-a jutott?

4. Tudta-e, hogy Dél-Szlovákiába mindössze a Szlovákiába irányuló nemzetközi működő tőke 6,58%-a jutott?

A Kerekasztal Gazdasági Bizottsága elsősorban azokkal a kérdésekkel foglalkozik, melyek a déli régiók jövőjét, gazdasági helyzetét érintik. A bizottságot megalakulása után Antalík Imre közgazdász, egyetemi tanár vezette, jelenleg pedig Rajkovics Péter közgazdász, újságíró igazgatja. Maga a testület a Kerekasztal 2012-es éves konferenciáján foglalta először keretbe a tevékenységét, méghozzá az Élhetőbb országot! munkacímet kapott előadással. A gazdaságot Continue Reading...

3. Tudta-e, hogy a Kerekasztalba szakemberek is jelentkezhetnek?

3. Tudta-e, hogy a Kerekasztalba szakemberek is jelentkezhetnek?

Nincs következetes érdekérvényesítés szakmai munka nélkül. Annak érdekében, hogy a szlovákiai magyarság számára fontos ügyekben ne csak a hangunkat hallassuk, de megpróbáljunk érdemi megoldásokat is kínálni, szükség van arra, hogy bárki bekapcsolódhasson a Kerekasztal munkájába, aki szívügyének tekinti a saját szakterületét és annak a szakértője is. Erre vonatkozólag üzemel egy internetes jelentkezési lap, melyet ha Continue Reading...

2. Tudta-e, hogy a Kerekasztal tagsága évente megújul?

2. Tudta-e, hogy a Kerekasztal tagsága évente megújul?

A Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának tagjai különféle civil szervezetek és intézmények. A Kerekasztalba minden évben az országos konferencia előtt lehet jelentkezni, ez a tagság a következő egy évre szól. A következő évben meg kell ismételni a jelentkezést – ezzel a módszerrel lehet bebiztosítani, hogy a Kerekasztalban a lehető legtöbb aktív szervezet legyen jelen, s ne egyszerűen Continue Reading...

1. Tudtad-e, hogy a Kerekasztal már ötödik éve létezik és ténykedik?

1. Tudtad-e, hogy a Kerekasztal már ötödik éve létezik és ténykedik?

A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala nyitott, politikai pártoktól független, önkéntes és informális intézmény, amely a szlovákiai magyar szervezetek egyeztető fóruma. Az első rendezvényére 2009 január 29-én került sor Csölösztőn, ugyanis a legnagyobb szlovákiai magyar civil szervezetek szükségét érezték az együttműködésnek és hangjuk közös hallatásának az első Fico-kormány legsötétebb évei idején. A Kerekasztal azóta kinőtte magát, folyamatosan növekedett, Continue Reading...