8. Tudta-e, hogy Szlovákiában két magyar jellegű tiltakozó megmozdulást is tartottak az utóbbi egy évben?

8. Tudta-e, hogy Szlovákiában két magyar jellegű tiltakozó megmozdulást is tartottak az utóbbi egy évben?

Az érdekérvényesítésnek különböző módozatai vannak. A problémáinkat közvetíthetjük a választott képviseletünkön keresztül, jogi úton és az illetékes hivatalokon át, nem utolsósorban viszont látványosan is lehet jelezni, ha valamivel nem értünk egyet. A szlovákiai magyar történelemben nem példa nélküliek a különféle nagygyűlések és tiltakozó akciók. A Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának közvetítésével és szervezésében az utóbbi egy évben két hasonló eseményre is sor került, mindkettőre Pozsonyban. Tavaly december 4.-én a kisiskolák bezárása ellen tiltakoztak a szlovákiai magyar közösség képviselői a pozsonyi parlament előtt, majd április 30.-án Malina Hedvig ügyében vonult utcára a felvidéki magyarság. Mindkét akcióra a lehető legtöbb közéleti szereplő, szervezet, párt bevonásával került sor.

Az oktatási jogszabályokban fellépő változások miatt rengeteg magyar iskola léte került veszélybe, több, mint száz oktatási intézmény zárhatja be az ajtaját és tanárok kerülhetnek utcára, amennyiben a már elfogadott intézkedések valóban érvénybe lépnek. Ezért került meghirdetésre decemberben a pozsonyi parlament épülete előtt megszervezett esemény. A demonstráción megjelentek a legfőbb érdekvédelmi szervezetek, mint a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége, vagy a szlovákiai magyarokat megszólító pártok, az MKP és a Híd. A rendezvény végén aktivisták egy szimbolikus koporsót juttattak el a parlament bejárata elé, ezzel is jelezve, hogy a kisiskolák sorsa megpecsételődött. Az intézmények sorsa máig megoldatlan, egyben kibeszéletlen is, miközben nem formálódnak az alternatívák. Az éves konferencián egy újabb lépést szeretnénk tenni a tájékozatlanság és a szervezetlenség felszámolásának irányába.

A másik tüntetés a Malina Hedvig elleni vádemelés és jogsértések apropóján zajlott április utolsó napján. A szlovák hatóságok által zaklatott lány és az igazságszolgáltatás tisztaságának védelmében majdnem egy tucatnyi szlovák és magyar felszólaló, valamint több, mint ezer résztvevő emelte fel a szavát az igazságügyi minisztérium épületénél, majd pedig a Hviezdoslav-téren – itt a Nemzeti Színház épületében az uniós csatlakozás tizedik évfordulóját ünnepelte a politikai elit. A tiltakozás komolyabb sajtóvisszhangot kapott a szlovák médiában, ahogy kedvező fogadtatásra talált szlovákiai magyar körökben is. Malina Hedvig ügyében azóta sem történt előrelépés, nem tudni, pontosan mik a vádak – a lány a hatóságok szerint csak kitalálta a nagy felzúdulást keltő támadást, a bírósági tárgyalás előkészítése pedig csigalassúsággal zajlik.
A tüntetések megmutatták, hogy a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala mind szervezési, mind pedig előkészítési szempontból alkalmas fórumként tud ténykedni. Különösen azokban az ügyekben, amelyek az egész közösséget érintik.

Tags: , , ,

Ethics Policy

Ethics Policy - Text