Ma Hedvig, holnap te? – Önkény helyett igazságot!

Ma Hedvig, holnap te? – Önkény helyett igazságot!

Tüntetést szervez Pozsonyban a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala, karöltve a legnagyobb szlovákiai magyar civil szervezetekkel és pártokkal – Žák Malina Hedvig csaknem nyolc éve elhúzódó ügye és a lány elleni vádemelés miatt, valamint a szlovákiai igazságszolgáltatásban uralkodó állapotok kapcsán. A közös demonstrációra a Vármegyeház téren (Župné námestie) kerül sor április 30-án, délután hat órai kezdettel. A „Ma Hedvig, holnap te? Önkény helyett igazságot!” jelszóval meghirdetett megmozdulás célja, hogy felhívja a figyelmet azokra a visszásságokra, amelyek mind Hedvig sorsát, mind az igazságszolgáltatás általános működését jellemzik, és nap mint nap megkérdőjelezik a jogállamiság elveinek betartását. A tiltakozó megmozdulásba, mely nemzetiségre és világnézetre való tekintet nélkül egyesíti a társadalmat, bárki bekapcsolódhat (érdeklődni az info@kerekasztal.org címen lehet).

A rendezvényről további részleteket április 22-én, kedden, a pozsonyi Bonbon szállóban tartott sajtótájékoztatón közlünk, melyre 13.00 órakor kerül sor és ahová szeretettel várjuk a sajtó képviselőit.

Tokár Géza
Szlovákiai Magyarok Kerekasztala

Tags: , ,

Ethics Policy

Ethics Policy - Text

  • Felvidéki

    Nem gondoljátok, hogy egy kicsit elkéstetek? Mondjuk kb. 7 évet!

    • Géza Tokar

      Üdvözletem. Hét éve még nem is létezett a Kerekasztal… ami meg engem illet, végzős egyetemista gyakornokként néztem az ominózus sajtót.
      -tg-

      • Felvidéki

        Kedves Tokár Géza! Itt nem a kerekasztalról van szó, hanem a megalapítóiról 🙂 Vagy netalántán Petőcz, Bugár, Szigeti, Huncík még nem léteztek 2007-ben?

        • Géza Tokar

          A Kerekasztal megalapítói szlovákiai magyar civil szervezetek, nem pártok. Hogy ki mit (nem) tett 2007-ben, az túlhaladja ennek az akciónak a kereteit, részemről most is azzal foglalkozok, mi az, amit meg kell csinálni, nem pedig azzal, hogy felelősöket keressek (az a képzeletbeli lista elég hosszú lenne és a négy névből kettőt nem tennék rá, de ez személyes vélemény, ki hogy gondolja). Remélem, minél többen leszünk, ahogy azt is, hogy ennek az ügynek ugyanúgy megvan a nemzetiségi, mint a polgári vonzata. Egyik sem annulálja a másikat. Kellemes estét.

          -tg-

          • Felvidéki

            Üdv. Ne vedd magadra, ez nem a Kerekasztal szóvivőjének felelőssége 🙂
            Viszont az egész kezdeményezés nagyhirtelen Bugár fejéből pattant ki, ő kérte fel a Kerekasztalt. Pont ő, aki kollégáival és támogatóival akkoriban mindent elszabotált ebben az ügyben, amit lehetett. És igen, igaz az is, hogy állam – polgár harca az egész, de nem ezzel indult. Amíg ez az aspektus nem volt kihangsúlyozva, minden párt, civil szervezet, közszereplő (legyen magyar vagy szlovák) mint a tűztől, úgy rettegett a tüntetés szervezésétől, vagy a nyíltabb kiállástól! Attól féltek, hogy a magyar közösség végre magára talál, és ennek folytatása is lesz. Én ebben tartom teljes mértékben felelősnek a fentebb említett személyeket, sőt még pár nevet én is kifelejtettem, de mindegy.
            Szvsz, legyen jó sok tüntető, de ha ingyen buszokkal viszik az embereket, és nem önmagától szerveződik az egész, hanem így, hát.. nem tudom. Pozsony pedig elég messze van.. Nyitrán kellett volna talán, vagy Komáromban.
            De mindegy. Sok szerencsét, neked pedig boldog Húsvétot.
            üdv.

          • Géza Tokar

            Pedig a stratégiai tervezésért szóló felelősséget más nem vállalja át. De ez mellékes. Ami viszont tény, hogy nem a Híd (nyílt) levele volt az első felkérés, a református egyház küldte az első ilyet, a saját csatornáinkon. A felháborodás pedig kezdeményezőtől teljesen függetlenül tapintható, Hedvig egyetlen nagy, közösségi gesztust nem kapott még a magyaroktól. Emellett viszont ez a téma nemzetiségek felett is egyesít, Hedvig pedig több alkalommal is kijelentette, hogy a személye és ügye nem lehet ok a megosztásra. Ezért mi is olyan akciót tervezünk, ami a lehető legtöbb személyt egyesíti. A tüntetés pozsonyi helyszínének apropója, hogy a nyitrai és komáromi akciók is rejtve maradnának (sajnos) az országos nyilvánosság elől, márpedig ki kell lépni abból a keretből, hogy csak magunknak tiltakozunk.
            Viszont a legjobbakat,
            -tg-