December, 2012. XII. 4. – KB ülés

Jelenlévők: Batta István, Bolemant Éva, Bolemant Lilla, Boldoghy Olivér, Czibula Csaba, Halász Béla, Hamerlik Richárd, Horváth Adrián, Király Zsolt, Orosz Örs, Öllös László, Pék László, Roskó Péter, Tokár Géza, Török Elemér, Urbančok Larisa, Zsille Béla, Haraszti Ildikó, Hodossy Katalin, Laczkó Sándor, Nagy Myrtil, Petőcz Kálmán, Tóth Károly

A kisebbségi támogatásokkal kapcsolatban elkészültek a Kerekasztal részletes elemzései. Döntés született arról, hogy a vonatkozó táblázatokat a nyilvánosság rendelkezésére bocsájtja a szervezet, felmerült az ülésen több, konkrét visszás eset is. A Kerekasztal ugyanakkor a továbbiakban nem az egyes problémás pályázatok kiszemelésével foglalkozik majd (nem az egyes szervezetek kiszemelése a célja), hanem általánosságban hívja fel a figyelmet a rendszerből eredő hibákra – egyben alternatív megoldást javasol, ami átültethető a gyakorlatba és a szakmaiságot veszi figyelembe. Döntés született arról, hogy a Kerekasztal a nyilvánosság és a KB-tagok felé is átláthatóbbá igyekszik tenni tevékenységét. Belső eseménynaptár születik, megjelenik a szervezet célkitűzéseinek összefoglaló listája, részletesebb adatok kerülnek begyűjtésre a tagszervezetektől. A közeljövő fontos céljai közé felkerült az oktatásügy és az oktatási témák erőteljesebb szorgalmazása a közbeszédben. A Kerekasztal mellékprogramjairól is szó esett, különösképp a szlovák nyelven, magyarokról írt madari.sk weboldal statisztikáiról és kiugrási pontjairól. A madari.sk megismertetésének első hulláma 40 ezer látogatót hozott, szinte teljes mértékben csak Szlovákiából.

A decemberi konferencián Tóth Károly részletesen beszámolt a Kerekasztal működésének anyagi vonzatáról. A Kerekasztal egyéni adományokat nem kapott és nem kezel – a későbbiekben azonban egy számla felállításával tud majd -, a kerekasztalos tevékenységek finanszírozása pedig különböző pályázati forrásokból történik, melyeket a tagszervezetek nyújtanak be az illetékes helyekre. Az ülés szervezési kérdésekkel zárult. A Koordinációs Bizottság tudomásul vette, hogy Lancz Attila után Szekeres Klaudia veszi át a Jogsegélyszolgálat vezetését, felmerült egy, a nők és gyermekek jogaival foglalkozó bizottság ötlete.

Ethics Policy

Ethics Policy - Text