Ki marad meg szlovákiai magyarnak ?

Ki marad meg szlovákiai magyarnak ?

A szlovákiai magyar értelmiségi elit képviselői után, kikre  a nekik járó tisztelettel gondolok, engedjék meg , hogy személyemben az egyszerű, hétköznapi ember élettapasztalatain keresztül tolmácsoljam hozzászólásomat e kérdésben. Számomra és úgy hiszem ez is volt a cél -nem igazán az a kérdés: ki a magyar, hanem az , hogy ki marad meg szlovákiai magyarnak.

Hiszen, hogy ki a szlovákiai magyar, az behatárolt fogalom, bár szempontoktól függően. A szlovák államigazgatási szervek  szempontok alapján tartják statisztikailag nyilván létünket, ami nyílt titok, nem fedi a valóságot. A Magyar Köztársaság is konkrét, de más szempontok alapján szabja meg, ki a határontúli (szlovákiai) magyar, ki jogosult megkapni a ,,magyar igazolványt,,. Sajnos a felállított feltételrendszer sem volt elegendő a visszaélések kiköszöbülésére pl. Ukrajnában a ,,magyar igazolványok,, kiosztásánál.

Ennek tükrében nyilvánvaló, hogy a válaszadásnál konkrét, legutóbb felmért számadatokra nem támaszkodhatunk, a pontatlan számok csupán puszta létünket bizonyítják. De puszta létünk még nem bizonyítja létjogosultságunkat is a jövőben.  Megmaradásunkat, létünket, (a marxista ideológiával ellentétben) a tudatunk , pontosabban fogalmazva a magyarság tudatunk határozza meg. Ezért a megoldás nem rajtunk kívül keresendő, hanem nálunk, pontosabban  bennünk rejlik:  magyarság tudatunkban.    

Ezzel együtt  helyre kell tenni a következő dolgokat a közgondolkodásban: Tisztázni kell a szlovákiai magyar polgár fogalmát és helyzetét a társadalomban, melyet  az ún. ,,benesi dekrétumok,, és az aktuális politikai hatalom  módszeres, nacionalista és demagóg ideológiája teljesen eltorzított :

– az itteni szlovákok számára mi nem szlovákiai magyarok vagyunk, hanem csak a ” Maďari”. magyarságunkat az ellenség  szinonimájaként használják,  naponta visszaélnek ezzel egyes politikai pártok hatalmi céljaik eléréséhez, vagy rosszabb esetben magyarul beszélő szlovákoknak tartanak minket

– az anyaországi magyarok számára viszont már nem számítunk (határontúli – szlovákiai) magyarnak, hanem számukra csak ,,tótok,, vagy ,,csehek,, vagyunk, egyszóval egy tőlük idegen másodrendű nép szintjére alacsonyítanak bennünket, – hozzáteszem tisztelet az elenyésző számú kivételnek .

Az elmúlt napokban velem megtörtént eset  példáján illusztrálnám a mostani helyzetet : nem is tudtam eldönteni, sírjak vagy nevessek magyarországi szállásadóm csodálkozásán, mikor megjegyezte, hogyan tudhatunk ilyen jól magyarul, hiszen Szlovákiából jöttünk, ,,tótok,, vagyunk. Mivel ott lógott mögötte a falon Nagy- Magyarország térképe, végül is úgy döntöttem, elárulom neki, hogy magyarságunkban a politikai határokon kívül semmi sem választ el minket.

Lesújtó állapot, s ami lesújtóbb benne, ez az állapot a rendszerváltás  óta szinte semmit sem változott. Hogyan tudtunk lenni többször is! kormányban olyan politikai pártokkal, kik számára a benesi dekrétumok sérthetetlenek ill. számunkra sem, helyesbbítek, politikai pártjaink számára sem volt még aktuális ezeknek megszüntetése? Csak fenntartásokkal írható le, hogy politikusaink közül senki sem vette még észre, hogy társadalmi ,,lenézettségünk,, innét ered, a benesi dekrétunok miatt, úgy az itteni szlovákok, mint a magyarországi magyarok részéről …

Politikusaink inkább választják a könnyebb megoldást, az ,,együttműködést,, a gyerekeink számára pedig maradjon a ,,könnyebb út,, az érvényesüléshez, az asszimiláció ? Itt ott villantunk valamit és minden  rendben?  Kinek lesz a gyorsforgalmi út ? Meg a felújitott iskolák, ha már nem lesz magyar gyerek aki használja?  Érvek helyett az érdek diktál. A kérdés csak az, meddig mehet ez így ?  Komolytalannnak látszó dolgok ezek addig, míg össze nem hasonlitjuk a közel száz évre visszanyúló lakossági adatokat. Aki nem hiszi, járjon utána…

A benesi dekrétumok eltörlése a szlovákiai magyarság számára nem pártpolitikai törekvés, hanem közügy és kulcsfontosságú megmaradásunk érdekében, mivel a szlovákiai magyarság társadalmi elismertségét garantálná. Magyarán nem lennénk többé már másodrendű polgárok saját hazánkban sem a magyarországi magyarok szemében.  Emiatt ebben a kérdésben a legnagyobb politikai és társadalmi összefogásra van szükség a szlovákiai magyarok részéről. A magyarországi közoktatás terén kell, hogy a magyarországi diákok valós információkat kapjanak a szlovákiai magyarokról tanulmányaik során, hogy később valósan viszonyulhassanak a valós élethelyzetekben hozzánk.   Ez politikai akarat kérdése  mindkét ország részéről.

A második sarkalatos probléma : identitás  tudatunk visszanyerését nehezíti a közgondolkodásban uralkodó liberális felfogás a  ,,hamis tolerancia ,, elve, mely összezavarja gondolkodásmódunkat, még ilyen fontos kérdésben is, mint a magyarság tudatunk. Az alábbiakban ezt bővebben kifejtem. Úgy látom, a ,,trójai faló,, magyarságunk csökkenésében  a sok vegyes házasság. Természetesen érthető a szerelmi házasságoknál a házastársaknál fölérendelt szerepet játszanak  az érzelmek, a származás, nemzetiség másodlagos.

De mikor megszületik a gyermek, az esetek döntő többségében  már nem mindegy a szülőnek, hogy a gyermek a többségi nemzethez, vagy a magyar kisebbséghez fog tartozni. A forgatókönyv ismert : a vegyes házasságokban szinte csak szlovák gyerekek születnek. Ez a gyümölcse a liberális ,,hamis tolerancia,, elvének, az emberi önzésnek, mely  a szó szoros értelmében  pusztítja magyarságunkat. (Természetesen ebben az esetben is a kivétel erősiti a szabályt.)

Tarthatunk még a járulékos  következményektől is, konkrét tapasztalatom, találkoztam már  fanatikus, magyargyűlölő emberrel, ki vegyes házasságban született és kinek édesanyja magyar volt. A gyűlöletet a házastársi konfliktusok által kapta a családban és agresszió formájában élte ki a magyarokkal szemben. De példa akad akár ismert közéleti személytől is . Ne kövessük a liberális hamis tolerancia elvét, mely rombol, életet vesz,  ha a megoldást várjuk.    Lehet, hogy szokatlan de nem társadalom idegen szokás ez, bizonyitja ezt pl. a zsidók is ilyen szempontok szerint járnak el.

Isten az ő népének megmondta, ne keveredjenek más népekkel, addig lesz jó dolguk. Leellenőrizhető a történelmi adatokból, Isten népének akkor volt jó dolga, mikor igazodott Isten elvéhez, ahogyan eltért ,fogság lett belőle. A zsidók megtanulták a leckét, a szlovákiai magyaroknak is e téren nagyobb felvilágosításra van szüksége megmaradása miatt. Komolyabb hitéletű keresztyéneknél is szempont a másik hite, hogy űgymond ,,felemás igában,, ne éljék le életüket. Tessék, lehet most ezt elítélni esetleg megbotránkozni, diszkriminációnak venni. De a fa gyümölcséröl  ismertetik meg, jó gyümölcs-e a hamis tolerancia gyümölcse a szlovákiai magyar számára?

A harmadik alapvető probléma, miután elértük, hogy gyermekünk szlovákiai magyarként nevelkedhessen,  magyarság tudatának felébresztése és ápolása. Ne értsük ezt félre valamilyen soviniszta neveléssel. Csupán arról van szó, hogy a gyereknek tisztában kell lennie azzal, hogy  mivel nincsenek véletlenek, ezért  nem véletlenül született magyarnak. Ez egy ajándék a sorstól/Istentől, mellyel bizony élni kell a gyereknek.

Ez egy bizonyosfokú biztonságot ad neki későbbi, magyarságát érintő döntéseinél. Ez elsősorban a család dolga, de az iskolai oktatásban is etéren világosan rögzíteni kellene, kik a szlovákiai magyarok, hivatkozván a fent említett óriási hiányosságokra, mindkét oldalon, szlovák és magyar oldalon egyaránt. A magyarságtudat fontosságát aláhúzni  látom pl a Csehországba kitelepítettek és a külföldre, főleg Nyugat-Európába, ill. USA -ba emigráltak példáján. Míg a Csehországba deportáltak esetében, kik ottmaradtak, hiába voltak többen, mivel szinte jogfosztottan éltek, nagymértékű volt az asszimiláció, addig az USA- ba vagy Nyugat- Európába emigráltak körében jóval kedvezőbb a helyzet. Természetesen ez annak is tudható, hogy Csehországba tömegesen toloncolták ki az átlagos ill. alacsonyabb műveltségű embereket, míg a tenegerentúlra sok művészemeber is emigrált, kinek erősebb volt a magyarság tudata.

Itt is kikerülhetetlen a bibliai példa,  s mivel a  keresztyén értékek az ószövetségi zsidó nép élettapaszatalataira épültek, nincs más vonatkozási alap : az ottani gyereknek már korai gyerekkorában édességet adtak, miközben olvasták a Tórát, így a gyermek népe történetét felnőttkorára alaposan megismerte, és nem szenvedett  semmilyen identidás zavarban, (nem úgy, mint sajnos sok  szlovákiai magyar). Így tudtak fennmaradni, ún. diaszpórákban  is külföldön, anélkül, hogy meg kellett volna tagadniuk származásukat.

Ezért fontos a gyermek számára, hogy magyar tannyelvű iskolába járjon, hol részletesebben megismerheti népe történetét, értékeit. Az erősebb magyarságtudattal élő , külföldön tanuló diáknál is nagyobb az esély, hogy jobban fog kötődni nemzetiségéhez és nagyobb hasznára lesz hazájának. Mindezekhez kell egy egységes politikai és társadalmi akarat, mely  meg tudja  e célokat valósítani. Ha ezek a dolgok sikerülnek, sokkal nagyobb az esély  fennmaradásunkra.

Ekkor nyugodtan mondhatjuk el, ki a – szlovákiai  – magyar :

– aki nem tagadja meg nemzetiségét, még akkor sem, ha kár, vagy veszedelem éri miatta,

az Írás szavaival  az , aki ,,szívből ,,és nem ,,színből,, magyar.

 

Varga Attila
2012. augusztus 30.

Ethics Policy

Ethics Policy - Text