Ki a magyar…. és ki az ex-magyar?

Ki a magyar…. és ki az ex-magyar?

Arról, hogy ki a magyar és miért és hogyan, már rengeteg vélemény látott napvilágot, ám az, hogy ki az az ex-magyar, egyáltalán létezik-e ilyen kategória, azzal még nemigen foglalkozott senki. Mert merész kifejezés, való igaz. Van olyan, hogy ex – vagy akkor már éljünk magyar kifejezéssel – ’’volt magyar’’? Mintha az identitás egy állapot lenne, amit ki lehet nőni, le lehet vetkőzni? Hm. Érdekes, magam sem tudom, csak úgy megfogalmazódott bennem, az asszimiláció kapcsán. 20 esztendő alatt 109 ezren, huss („húsz esztendőm hatalom, húsz esztendőm eladom” ???) … ez nem természetes generációváltással végbemenő folyamat az biztos, itt valahogy hamis a baba. Nem arról van szó, hogy ilyen-olyan oknál fogva, generációkon keresztül végbemegy egy identitásváltás, hanem, hogy valaki lefekszik aludni magyarként és másnap már szlovákként kel fel. Ilyen kérem nincs! Akkor a számok hazudnak? Hogy mit jelent magyarnak lenni, arról sorra jelennek meg a publikációk, na de mindenki megfeledkezik az ’’exekről’’, az elkóborolt báránykákról, ha úgy tetszik. Ők pont, vége már nem tartoznak bele a kötelékbe, a nemzettestről leváltak és ennyi volt, mehettek Isten hírével? Ha valaki identitást is vált, jó esetben a nyelvet még nem felejti el. Sőt, továbbmehetünk, ha már nem is beszéli (elfelejti), akkor sem tud maradéktalanul elvágni minden köldökzsinórt egykori énjétől, tehát az állapot nem változik (ugye a fizikából is tudjuk, hogy az anyag sem vész el csak átalakul), már hogy a csudába változna, csak véka alá rejtődik.

Az Egyesült Államokban tucat számra találni ún. másodgenerációs magyarokat, de ők nem tagadnak le semmit, sok esetben magyar állampolgársággal rendelkeznek, sőt magyar tudattal is akár úgy, hogy Magyarországon az életben nem jártak, a nyelvet már nem, vagy sosem beszélték, úgy, hogy magyar intézményeket nem látogattak, magyar kultúrát nem fogyasztottak. De tudják, hogy ott Európa szívében van egy hely, ahol gyökereik nyújtózkodnak és ahonnan szüleik vagy nagyszüleik kényszerhelyzetből távozni kényszerültek. Egyszerűen örökölték identitásukat, felmenőik egykoron emigráltak, de leszármazottaiknak továbbadták az egyetemes magyar tudat eszméjét, ám a fent felsorolt okokból kifolyólag a nyelvet már nehezebb megtartani idegen viszonyok közt, így kettős identitásúak lettek, egy örökölt ősi és egy valós. Mégsem záródnak ki az összenemzeti kötelékből, mert részesei kívánnak lenni, és így van ez helyesen, immár vehetjük George Pataki példáját is. A magyar kormány 2010-es nemzetpolitikai fordulatát követően, ezek az „exek” is Magyarország látkörébe kerültek (ismét), mert vallják, hogy felelősséggel tartozunk egymásért bárhol is élünk e Föld kerekén, múltunk, genezisünk miatt, ha tetszik, ha nem. Nálunk, itt Felvidéken mégis más a képlet, itt vannak magyar intézmények, iskolahálózat, kulturális központok, anyaország pár-tíz kilométerre és mégis 109 ezren úgy gondolták 20 hömpölygő demokráciában megélt év leforgása alatt, hogy most nem trendi magyarnak lenni. Nem trendi felvállalni elődeim nézeteit, akkor sem, ha az ’öregfater’ éppen a Don-kanyarban maradt, vagy megjárták a Szudéta-vidéket. Nem trendi beikszelni a népszámlálási lapon, hogy magyarul hagyta el számot az első szó, és ami a jövő szempontjából a legelkeserítőbb, nem trendi csemetémet magyar iskolába járatni. Ennek ellenére a realitás azt mutatja, hogy a legtöbb helyen a déli régióban meg lehet magunkat értetni magyarul minden területen, és sokkalta több emberrel tudok értekezni anyanyelvemen, mint ahogy azt a számadatok predesztinálják.

Több felvetést hallottam, hogy a kisebbségi státuszt nem a nemzetiségi hovatartozás szerint, hanem anyanyelv alapján kellene megítélni, beleértve a támogatás elosztásokat stb. Fontos, de számomra az érdekesebb lenne, hogy a népszámlálási íveken, mindenki feltüntetné, milyen nyelveken is beszél még anyanyelvén kívül. Mert így az ’’ex-magyarjaink’’ is bátrabban vállalnák a magyar nyelvet, és ebből a számból lehetne igazán következtetni arányukra, vagyis az asszimiláció potenciális áldozataira. Meglehetősen kemény kifejezés ez tudom, akár csak a ’’legújjabbkori neoaktivizmus’’ is, ami lényegében erre az útra terelte azt a 109 ezret, tudta nélkül. De balgaság lenne megfeledkezni vagy lemondani róluk.

Ezért félre kell tenni pártpolitikai vagy bármiféle állarcainkat és végre fejünkhöz kapni, de még időben. Nem zsörtölődni, acsarkodni, különcködni, kirekeszteni, szegregálni, mutogatni, szemet forgatni stb., mert ”ha nem hiszi magyar a magyart, az út a pokolba vezet” és ha jó szándékkal van kikövezve az az út, ha nem, nekem nagyon nem tetszik, pedig talpunk záros határidőn belül érinteni fogja e utat, ha már meg nem érintette tán. Tudatosítanunk kell azt a katonaszokást, amit mi legfőképp az amerikai katonafilmekből láthatunk, hogy senkit sem hagyunk hátra! Senkit! „nem lesz bosszú, gyűlölet, harag, kezet nyújtunk egymásnak, és megyünk, és leszünk Egy Cél és Egy Akarat, mert a víz szalad, de a kő marad, a kő marad…”

Csonka Ákos

A Via Nova ICS Nemzetpolitikai kabinetjének vezetője

Az olvasói reakciók nem jelennek meg az Új Szó Szalon c. mellékletében, csak a Kerekasztal honlapján és a Facebook oldalán. Ha valaki hozzá kíván szólni önálló írással a vitához, max. 11 000 karakter terjedelemben küldje el a következő címre: info@kerekasztal.org. (Amennyiben az írás érdemben nem a vita tartalmához szól hozzá, a szerkesztők fenntartják a jogot a közlés mérlegelésére.)

Ethics Policy

Ethics Policy - Text