Kik a szlovákiai magyarok, és miért fogynak?

Kik a szlovákiai magyarok, és miért fogynak?

A „Ki a magyar?” vitához született eddigi írások már sokat foglalkoztak a feltett alapkérdéssel, nagyjából hasonló eredményre jutva. Magyar az, aki annak tartja magát, függetlenül attól, hogy milyen iskolába járt vagy jár, milyen nyelven beszél barátaival és rokonaival, és milyen pártra szavaz.

Ebben a cikkben a sokszínű szlovákiai magyarság és tagjainak kapcsolatát boncolgatva arra próbálok rámutatni, milyen folyamatok vezetnek a csoport létszámának folyamatos csökkenéséhez.

Közösségünk egy része olyan emberekből áll, akik számára természetes a magyar nyelvhez és kultúrához való ragaszkodás. Őket nézve talán furcsa is a szlovákiai magyarság megszűnéséről vagy megmaradásáról elmélkedni. Sem az állam, sem más nem tudja őket közvetlenül arra kényszeríteni, hogy feladva gyökereiket, gyerekeiket szlovák iskolába írassák, vagy szlovákul kommunikáljanak velük.

Mások ezt viszont mégis megteszik. Hogy korántsem egyedi jelenségről van szó, arról a statisztikák mellett a személyes tapasztalatok is bőven szolgálnak példákkal. Szinte minden szlovákiai magyarnak van olyan rokona, aki szlovák iskolába jár, és olyan ismerőse, akinek bár mindkét szülője magyar, mégsem tud magyarul.

A két csoport igényei és céljai nem egyformák. A nemzetiségükhöz ragaszkodó „kemény mag” tagjai igénylik a magyar nyelvű kultúrtermékeket, a magyar nyelv közéletben való használatát, a magyar oktatást – az „elszlovákosodók” nem, vagy nem feltétlenül. Ők is magyarok, nem lehet kizárni őket abból a közösségből, amelyhez tartozónak vallják magukat. Erkölcsi kérdést sem szabad csinálni abból, ki hogyan éli meg magyarságát és miért – minden élettörténet más, az egyéni döntéseket azok hátterének ismerete nélkül nem lehet értékelni. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy az elszlovákosodás nem csak az egyénre magára van hatással, hanem magára a közösségre és annak más tagjaira is.

Egyrészt az elszlovákosodók csoportja csökkenti a magyarság létszámát és súlyát. A szabályt erősítő kivételek ellenére gyermekeik már nagy valószínűséggel nem tartják magukat magyarnak, megtéve az utolsó, a közösségtől való elszakadást jelentő lépést. A statisztikai fogyáson kívül van az elszlovákosodásnak egy másik hatása is: közvetlenül korlátozza a kemény mag tagjainak lehetőségét kultúrájuk megőrzésére. Vannak magyar többségű falvak, ahol gyerekhiány miatt szűnt meg a magyar iskola, utazásra kényszerítve a magyar oktatásra vágyókat, miközben a szlovák iskola virul. A szlovák újságot olvasók a magyar újság piacát szűkítik, a hivatalokban szlovákul beszélők mások számára teszik elérhetetlenné a magyar nyelvű ügyintézés lehetőségét. Ilyen és ehhez hasonló példák alapján nem nehéz belátni, hogy a beolvadók döntése mások döntési lehetőségeit is befolyásolja, nehezebbé téve számukra is kultúrájuk, identitásuk megőrzését. Nem csupán magánügyről van szó, komoly közérdek fűződik hozzá. Ez az, ami legitimációt ad arra, hogy a közösség fennmaradása érdekében az asszimilánsok döntéseit firtassuk, illetve befolyásoljuk.

A hangsúly természetesen a módszereken van. Az elszlovákosodás mint egyéni döntések sorozatán alapuló tömeges jelenség megértéséhez fontos tudatosítanunk annak okait. A nemzetiségváltás önmagában természetes jelenség, minden társadalomban jelen van. Amiben a mi helyzetünk más, az a folyamat tömeges jellege és egyoldalúsága – sokkal több magyar válik szlovákká, mint fordítva. Az állam ezt nem közvetlen kényszerítéssel, hanem a szabad identitásválasztás feltételeinek torzításával éri el. Ezek részben jogi úton valósulnak meg, például a magyar nyelv használatának korlátozásával. Másik része politikai-gazdasági jellegű, ilyen a magyar régiók gazdasági ellehetetlenítése által kiváltott belső migráció, vagy a szlovák nemzetiségű személyek előnyben részesítése a közigazgatásban. Ide tartoznak egyes társadalmi konvenciók is, mint például az, hogy a szlovák nyelv ismerete mindenki számára kötelező, a magyar nyelv szlovákok általi megtanulása viszont majdhogynem „elnyomással” egyenlő, ezért vegyes közegben a kommunikáció döntően szlovák nyelvű kell, hogy legyen, még ha a magyar anyanyelvűek vannak is többségben. És ide tartozik az a jelenség, amikor egyesek vélt és nem valós előnyökért cserébe választják a szlovák iskolát vagy a szlovák nyelvet – bár kívülről nézve irracionális döntésről van szó, nagy számuk mutatja, hogy nem beszélhetünk egyszerű egyéni tévedésről, inkább irányított (ön)becsapásról.

A fenti szempontok nyilván összefüggnek, sokszor alakul át a jogi, államilag szankcionált norma társadalmivá, és viszont. Vannak ugyanakkor ezzel ellentétes irányban ható folyamatok is: két nyelv, két kultúra közvetlen ismerete számos helyzetben jelent egyértelmű előnyt, ahogy azt számos magyar iskolát végzett értelmiségi, vállalkozó vagy munkavállaló tudja tanúsítani.

Az elszlovákosodás folyamata sokak szerint megállíthatatlan, ha azonban megértjük, hogyan működik, egyben azt is látjuk, mit lehet tenni ellene. A cél az identitásválasztás – mely alapvető emberi jog – egyenlő feltételeinek biztosítása. Ehhez pedig az szükséges, hogy a kulturális, oktatási, gazdasági, nyelvhasználati, szociális és hitéleti kérdésekben a magyar nemzetiség és kultúra választása ne hátrányt jelentsen. Jelenleg ez nincs így. Hogy hogyan és miért nincs így, azonban nem egyszerű kérdés. Az állam ugyanis nem feltétlenül tudatosan, központilag alakította a feltételeket jelenlegi formájukra. Bár az irány adott, a részletek sokszor véletlenek összjátékának, nem tudatos tervezésnek az eredményei.

A szlovákok nagy része teljesen értetlenül állna az előtt az állítás előtt, hogy az identitásválasztás szabadsága nálunk korlátozott. Hasonlóan gondolja ezt a magyarok egy része is, többségük viszont pont ellenkezőleg, egy összeesküvés áldozatának tartja magát, ahol minden szlovák tudatosan a magyarok elpusztítására tör; nehezen tudják ugyanakkor konkrét példákkal megmagyarázni, hogyan is megy végbe ez a folyamat az ő esetükben. Márpedig ha egymást sem tudjuk meggyőzni erről, hogyan várhatnánk el a szlovák közvélemény megértését?

Megmaradásunk kulcsát abban látom, hogy tudatosítsuk az identitás-választás szabadságának korlátozóit, és változtassuk meg azokat. Tudom, könnyebb ezt leírni, mint megtenni, de az alapos felmérés, helyzetünk pontos ismerete nélkül nincs előrelépés. Ha pontosan meg tudjuk fogalmazni, milyen hátrányok érnek bennünket, és hogyan szeretnénk ezen változtatni, azzal nagy lépést tettünk a megoldás és a hozzá szükséges meggyőzés irányába.

Ami a megvalósítást illeti, látnunk kell, hogy a kisebbségek helyzete sehol sem rózsás Európában. A finnországi svédek, a belgiumi németek, a svájci olaszok száma is csökken. Ugyanakkor sok más kisebbségi közösséghez képest a szlovákiai magyarság jobb helyzetben van. Létszámát, politikai súlyát, intézményeit, értelmiségi rétegét tekintve nem sok hozzá mérhető kisebbség van Európában. Bár a polgári öntudatunkkal kapcsolatban divatos kritikusnak lenni, az utóbbi két év fejleményei részben erre is rácáfolnak. Úgy tűnik, számos olyan értelmiségi és civil aktivista, átlagember és vállalkozó van közösségünkben, akinek fontos a megmaradásunk, és aki tenni is hajlandó ezért a maga módján és lehetőségeihez mértem. Úgyhogy a kérdést úgy is feltehetnénk, hogy kinek sikerülhet ez, ha nekünk nem?

Az elmúlt húsz évből nem sok sikerélményt tudnánk felsorolni közösségünk megmaradásának biztosítása szempontjából. Ugyanakkor van számos dolog, amivel még nem próbálkoztunk, vannak tehát bőven tartalékaink. Hogy ez mire lesz elég, azt senki nem tudja megmondani. Én személy szerint bízom benne, hogy az utóbbi időben elindult kezdeményezések biztosítani tudják azt a pluszt, amivel a fent jelzett problémahalmaz kezelhető. Az pedig egyértelmű, hogy az elszlovákosodás megállításáért, a kisebbségi jogok bővítéséért, az identitásválasztás szabadságáért tett lépések sohasem haszontalanok: a helyzet általuk mindig jobb, mint nélkülük lenne.

A szerző a Szlovákia Magyarok Kerekasztala jogi munkacsoportjának tagja és a Harvard Law School doktoranduszhallgatója

A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala a http://www.kerekasztal.org honlapján és a facebookos oldalán, együttműködve az Új Szó Szalon mellékletével széles körű vitát kezdeményez a népszámlálás eredményeiről és a jövőnket érintő kitörési lehetőségekről. Az elkövetkező hetekben szombatonként elemző írások jelennek majd meg arról, hogyan értelmezhető az új viszonyok között a szlovákiai magyarok identitása. A véleményeket olvassák a Kerekasztal honlapján, a facebookon és az Új Szó szombati számának Szalon mellékletében. Ha valaki hozzá kíván szólni önálló írással a vitához, max. 11 000 karakter terjedelemben küldje el a következő címre: info@kerekasztal.org. (Amennyiben az írás érdemben nem a vita tartalmához szól hozzá, a szerkesztők fenntartják a jogot a közlés mérlegelésére.)

Tags: , ,

Ethics Policy

Ethics Policy - Text

  • Ha vissza kerülne Magyarországhoz Felvidék más lenne helyzet..Pillanatok alatt megfordulna minden jó irányba..Szerintem csak határ módósittás,trianon feülbirálása mentheti meg a felvidéki magyarságot…! Meg a többi határontúli magyart.. Az baj,hogy jelenleg mostani Magyarország képtelen vissza venni bármit is… Pedig idő nagyon szoritt ,főleg itt Felvidéken legrosszabb a helyzet..Erdélyi magyarok sokkal keményebbek,sokkal hazafiasabbak mint a itteni magyarok nagy része.. Bár azért itt is van kivétel szerencsére,csak kevés..! Ideje lenne felébredni..!!

    • Nemhogy visszacsatolásra nem látok esélyt, hanem területi autonómiára sem, más kérdés, hogy a felvidéki-szlovákiai magyarok hány százalékát érintené egyik vagy másik, szerintem kb. a felét, tehát túlságosan nagy áldozat lenne a másik felét prédának hagyni Szlovákiában!
      1938-ban is kimaradtunk a visszacsatolásból, ez történne a jövőben is, így a Szlovákiában rekedt magyarság és a területi autonómiából kimaradt magyarság még kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülne, mint jelenleg vagyunk, ezért csak olyan kezdeményezéseket támogatok, melyek minden magyart érintenek, ez pedig az oktatási és kulturális autonómia, melyeknek már rég működni kellene,
      Kisebbségek Minisztériuma, mely független lenne a parlamenti választások eredményétől…
      akkor lesz nagyobb esély ennek a megszerzésére, ha összefogunk Szlovákia kisebbségeivel, így nem “csak a magyarok követelőznek”!

      “Erdélyi magyarok sokkal keményebbek” – lehetséges, de az asszimiláció Erdélyben mégis magasabb, míg nálunk 11,92 %, Erdélyben 13,15%.

      • Zoltán

        Az oktatási és kulturális autonómia ezekre a gondokra nem biztosít megoldás: Nem biztosítja a közösségi munkahelyek, tisztségek és képviseletek arányos népcsoportok szerinti elosztását. Nem vehetnek rész alanyi jogon a térségüket érintő operatív döntésekben, mint a területfejlesztés, a munkahelyteremtés vagy a törvényhozás. További hátránya, hogy nem csökkenti a főváros és a vidék közötti gazdasági különbséget. A többség önkénye bármikor negatív irányba is megváltoztathatja a kisebbséget érintő szabályokat, ezért ilyen hatalmi rendszerbe körülményes a megfelelő biztosítékok beépítése. A közösségnek létre kell hoznia a választóik névsorát és ennek segítségével egy újabb (kettős) intézményrendszert. Továbbra is a kötelező hivatalos nyelv a szlovák maradna. Nem teszi érdekelté a kisebb népcsoportok tagjait, hogy felvállalják önazonosságúkat, mert az sokszor hátrányos számukra. Tehát nem biztosít azonos jogokat.
        A szlovákság számára épp úgy elfogadhatatlan megoldás az oktatási és kulturális autonómia, mint az autonóm területek létrehozása vagy az elszakadás. A javaslat ezer sebből vérzik, ezekre kérem a megoldási javaslatot.

  • Zoltán

    Gratulálok Fiala úr! Végre valaki rámutatott a leglényegesebb dologra a sok- sok szócséplés helyett. Az Ön által leírtakból kell kiindulni: „Amiben a mi helyzetünk más, az a folyamat tömeges jellege és egyoldalúsága – sokkal több magyar válik szlovákká, mint fordítva. Az állam ezt nem közvetlen kényszerítéssel, hanem a szabad identitásválasztás feltételeinek torzításával éri el. Ezek részben jogi úton valósulnak meg, például a magyar nyelv használatának korlátozásával. Másik része politikai-gazdasági jellegű, ilyen a magyar régiók gazdasági ellehetetlenítése által kiváltott belső migráció, vagy a szlovák nemzetiségű személyek előnyben részesítése a közigazgatásban. Ide tartoznak egyes társadalmi konvenciók is, mint például az, hogy a szlovák nyelv ismerete mindenki számára kötelező, a magyar nyelv szlovákok általi megtanulása viszont majdhogynem „elnyomással” egyenlő …”.
    Nagyon jól megírta, hogy: „megmaradásunk kulcsát abban látom, hogy tudatosítsuk az identitás-választás szabadságának korlátozóit, és változtassuk meg azokat.”
    Tehát a fentiekből kiindulva, hogyan tovább a boldogulásunkért és egyben a megmaradásunkért? Erre a kérdésre keresem a választ.

  • Mrozek

    A szerző állítólag a Harvard Law School doktoranduszhallgatója… van még neki ott mit tanulnia.

    Például azt, hogy miért számít az, hogy valaki “magyarnak” tartja magát Szlovákiában? Szlovákiában szlovák állampolgárok élnek, nem “magyarok”, “szlovákok” vagy “cigányok”. És minden szlovák állampolgárnak hasznos ha beszéli az állam nyelvét. Például próbáljon a Harvardon Fiala úr nem angolul beszélni arra hivatkozva hogy kisebbség!

    Az lenne fontos, ha mindenki Szlovákiában jól beszélne angolul vagy németül. Hiszen a svájciak hiába van francia, német, olasz és román hivatalos nyelveik, most azon morfondíroznak hogy angol legyen a hivatalos nyelv.

    A helyzet az, ha valaki bezárja magát vagy gyerekeit egy olyan zsákutca nyelvbe vagy kulturába mint a magyar (vagy éppen a szlovák) az csak betanított munkás, vagy takarító lehet a mai világban.

    Az identitásválasztás szabadsága… baromság. Aki ezzel foglalkozik az gyalogol vissza a középkorba.

    • takalfer

      Azt hiszem sokkal több tanulnivalója van Mrozeknek inkább, mint a szerzőnek….
      1.”Szlovákiában szlovák állampolgárok élnek” – attól függ, hogy az erőszak antanti – kisantanti oldaláról nézzük-e, vagy a valóság és “valódi” nemzetközi jog oldaláról – például kedves Mrozek én most az én nézőpontomat mondom el: számomra olyan ország hogy “szlovákia” (a kis “i” tudatos) nem létezik! és soha amíg élek nem is fog létezni!A “szlovák” egy kb. 170 éve született műnép, amelynek keletkezéséhez a csehek nagyban hozzájárultak – és ezen felül még a törökök – ha nincs török uralom 150 évig, ma nincs “szlovák” nemzet sem – a magyarság és elődei évezredek óta laknak a Kárpátmedencében, és nincs itt olyan etnikum amely hamarabb telepedett itt le mint a magyarok – hogy ez magának “új” dolog?Az a maga problémája – úgy ahogy a törvények nemismerete nem felmentő körülmény, úgy a történelem nemismerete sem az!
      2.A mai „szlovákia” jogilag ma is Magyarország északi része, köznyelven a Felvidék – ugyan már milyen jogon „szlovákia” olyan terület, ahol 1920-ban még kb.13 nemzetiség élt, és a „szlovákok” erős elszaporodásuk ellenére (milyen „magyar elnyomás” lehetett az?) is pl.Pozsonyban a kb.80 ezer lakosból alig több mint 10-11 ezer volt a „szlovák” – ugyan mitől lett ez „szlovák” főváros? Megmondjam? – csak az antanti, kisantanti katonai erőszaktól! A csehek Wisonovo Město-nak szerették volna….röhej
      3.A magyar az aki a fenti dolgokat tudja, itt persze nem tudom kifejteni hely- és idő hiány miatt a részleteket , de a probléma (a magyarok fogyása) kettős módon keletkezett…
      a.
      a kegyetlen és kompromisszum nélküli asszimilációs nyomás, amit egyesek gyakran alábecsülnek a magyar oldalról – pedig az, hogy egyes városokban megfordult a lakosság aránya mint az én városomban 87 : 13 ról 50 év alatt 13:87-re, ez szerintem VILÁGCSÚCS! Erre még a franciák és az angolok sem voltak képesek ilyen rövid idő alatt!Pedig ugyancsak igyekeztek…pl. Az angolok a skótoknál és az íreknél……
      b.
      ezt a katasztrofális nyomást a gyengébb gerincűeket, de főleg a TUDATLANOK sokaságát megtörte, illetve abba a hitbe kergette, hogy „a gyerek így jobban érvényesül” – nos ez szemenszedett hazugság, de a buta emberek ezt úgysem tudják…….feladni egy ősi többezeréves kultúrát, egy újonnan keletkezett valamiért, és főleg IDEGENÉRT – az a történelem teljes nemismeretét , és alacsony értelmi fokot tételez fel – és erről tettek ebben az országban, de az anyaországban is minden szinten – részben máig.
      Úgyhogy „kedves” Mrozek ajánlom, hogy pótolja be a tanulnivalót, mert amit a történelemből gyaníthatóan „tud” szinte a nullával egyenlő……..

    • Névtelen

      Kedves Mrozek,
      sehol nem vonom kétségbe, hogy Szlovákiában szlovák állampolgárok élnek. Ugyanakkor állampolgárságuk mellett az embereknek nemzeti (nemzetiségi, etnikai, kulturális) identitása is van. Az enyém, 458 ezer más szlovák állampolgárhoz hasonlóan, történetesen magyar, és szeretném, ha ezt az identitást a szlovákkal egyenlő feltételek mellett vállalhatnák honfitársaim. Ez nem középkor, hanem a nemzetiségi kérdés legmodernebb, 21. századi, emberi jogi alapú megközelítése.

      Egyáltalán nem állítom, hogy ne tanuljunk szlovákul vagy angolul, ezt csak maga olvasta bele a szövegbe. Az identitásválasztás szabadsága ugyanis egyáltalán nem a bezárkózásról szól, hanem pont a bezárkózás elkerüléséről.

      • Mrozek

        Kedves Fiala Úr,

        Én Amerikában élek, és véletlenül jól ismerem a Harvardot. Az USA-ban kb. 1.5 millió magyar származású polgár él, háromszor annyi mint Szlovákiában. Már 200 évvel ezelőtt sok magyar élt, talán arányaiban több is mint ma… de valahogy a magyarok nemzetiségi, etnikai, kulturális identitása itt nem antagonisztikus, a magyar származásúak döntő többsége angolul beszél, de azért kötődik (ha akar) a magyar kulturához, konyhához…

        Nekem úgy tűnik, hogy a szlovák és magyar megélhetési politikusok élezik ki az “identitás” kérdést, mert ha nem szítanák a tüzet, nem lehetne ezen a gumicsonton rágódni…

        A Hid-Most megközelítése az első lépés a jó irányba, az etnikai alapú pártoknak nincs jövője, egy szlovák és magyar etnikumu baloldalit a baloldalisága (vagy jobboldalisága) köti össze igazán, nem az etnikuma…

        Tudja az én anyai nagyanyám Stropkóról (Stropkov) származott, alig beszélt magyarul, inkább szlovákul, hozzáment nagyapámhoz, aki szintén alig beszél magyarul, inkább románul. Debrecenben éltek, ott meg a gyerekeik inkább magyarul beszéltek… persze csak egy darabig, mert utána meg franciául és angolul… szóval akkor Ön szerint én milyen “identitású” vagyok?

        • Sanyi
        • Névtelen

          Kedves Mrozek Úr,
          szerintem Ön olyan identitású, amilyennek tartja magát. Ezt magán kívül más nem tudja megítélni, eldönteni.

          Amerika nem Szlovákia, és nem is Európa. Teljesen más szerepet tölt be az etnikai identitás nálunk, mint az USA-ban, amely egy teljesen más felépítésű társadalom (eleve pontatlanság például a “magyar származású” amerikaiakat a “magyar nemzetiségű” szlovák állampolgárokkal összehasonlítani. A “magyar származású” emberek csoportja Szlovákiában is szélesebb). Nem is mennék bele abba a vitába, hogy melyik “jobb”, mivel maga a kérdés szerintem értelmetlen, és nem is külünösen releváns abból a szempontból, hogy a szlovákiai magyaroknak mit kellene csinálniuk. Semmiképpen nem jó ötlet úgy tennünk, mintha Amerikában lennénk, merthogy nem ott vagyunk.

          Nem értek egyet azzal, hogy az identitás kérdését csak a politikusok élezik ki. Vannak valós identitás-problémák, amelyek politikusok nélkül is komoly indulatokat ébresztenek. És nem csak Szlovákiában, hanem Nyugat-Európában is, elég csak Belgiumra, Spanyolországra, Skóciára, Olaszországra, stb. gondolni. Vagy mondjuk Kanadára, hogy Önnek közelebbi példát említsek.

          Hogy a Híd lépés-e a jó irányba: teljesen legitimnek tartom a Híd önmeghatározását, ahogy az MKP-ét is. A fontos az, hogy hogyan csinálják amit csinálnak. Mindenesetre nem tartom véletlennek, hogy Nyugat-Európa szerte etnikai pártok léteznek minden régióban, ahol jelentős számú nemzeti kisebbség él. Ennek alapján azt gondolom, az etnikai alapú politikai érdekképviselet nem túlhaladott dolog, valószínűlg sokáig velünk lesz még.

          • Mrozek

            Kedves Fiala Úr,

            Köszönöm válaszát.

            Ön szerint Amerika nem Szlovákia, és nem is Európa. És Ön szerint teljesen más szerepet tölt be az etnikai identitás Önöknél, mint itt az USA-ban, amely egy teljesen más felépítésű társadalom és eleve pontatlanság például a “magyar származású” amerikaiakat a “magyar nemzetiségű” szlovák állampolgárokkal összehasonlítani.

            Azt vártam, hogy ezeket a téziseket meg is magyarázza, de Ön azt írja, “nem is mennék bele abba a vitába”.

            Igaz, vannak etnikai pártok Belgiumban, Spanyolországban vagy éppen Kanadában, mert mindenütt vannak opportunista politikusok, akik az emberek alantas ösztöneit szítják. Kanadában De Gaulle 1967-es Montreal-i beszéde tette ezt, de ilyen volt a 2009 szeptemberi dunaszerdahelyi nagygyűlés is. Vagy például az amikor később George Pataki, New York-i ex-kormányzó, akit Csáky Pál Szlovákiába citált, a szlovák államnyelvtörvény ellen agitált.

            Míg Pataki Szlovákiában arról papolt hogy a magyar nyelvhasználat szélesebb jogokat érdemel, addig a republikánus Pataki Amerikában azért küzd, hogy mindenki csak angolul beszélhessen (“English only” initiative). Vagyis nem támogatja az amerikai magyarok magyar nyelvhasználatát sem, hiszen ő sem tud magyarul….

            Fiala úr, és még valami, nem hiszem, hogy az itt közölt cikke népszerű lesz majd a Harvardon…

          • Fiala János cikke nem a Harvard egyetem részére íródott, hanem Szlovákia magyarsága részére, a mi megmaradásunk érdekében, “rólunk szól és értünk van”, mert például az Ön által említett 2009-es dunaszerdahelyi nagygyűlés nem értünk volt, az MKP kampánydáridónak használt fel egy közérdekű ügyet és mit eredményezett ez a nagygyűlés nekünk magyaroknak?!
            Sajnos ez a “műfaj – a rólunk szól, de nem értünk van” nagyon divatos lett, sok a nemzetmentő-nemzetegyesítő, mentenek bennünket határon túli magyarokat, egyének, csoportok, pártok, politikusok, szövetségek, többségük populista karrierista, a határon túli magyarok létproblémáin élősködő, tisztelet a kivételnek, mert sok önzetlen segítője van a határon túli magyaroknak, ezek vannak többségben, ezekről nem ír a média, nem szerepelnek a TV-ben, rádióban, csendben teszik dolgukat a mi megmaradásunkért!

          • Névtelen

            Kedves Mrozek Úr,

            Azért nem akarok belemenni abba a vitába, mert ez a vita nem arról szól, hogy miként viselkedjenek a kisebbségek az USA-ban. Lenne bőven mit mondanom arról a témáról is, túl sokat is, de ez nem kapcsolódik ennek a cikknek és vitának a témájához. Szívesen vitázom arról is, szoktam is, csak nem itt.

            Nem értek egyet vele és meglep, hogy az etnikai pártok létét opportunista politikusokhoz és alantas ösztönökhöz köti. Ahol az etnikai identitásnak jelentősége van, ott mindenütt legitim, hogy a saját identitásukkal (kultúrájukkal) kapcsolatos kérdéseket a kisebbségek maguk hozzák meg a saját képviselőik útján. Ahol az állam általában helyez nyomást a kisebbségekre, ott az identitás kérdése olyan jelentőséget kap, hogy fontos politikai témává válik, és az etnikai pártok a nagypolitikában is megjelennek. Ezen kívül nem csak a “problémák” megléte indokolja az etnikai érdekképviseletet, hanem mert evidencia, hogy a saját ügyeiben mindenki saját maga tud a legjobban dönteni.

            A kanadai franciák etnikai szerveződését nem lehet De Gaulle-tól eredeztetni. Akkor már 100 éve volt etnikai alapú képviselete a quebeci franciáknak a kanadai parlamentben, pont azért, mert Quebec elfoglalása után az angolok keményen elnyomták a franciák nyelvét, vallását és önkormányzatát. A 2009 szeptemberi dunaszerdahelyi naggyűlés és Pataki fellépése az emberi jogi egyezményeket sértő nyelvtörvény ellen irányult. Nem is értem hogyan emlegethet alantas ösztönöket egy olyan tüntetés esetén, ami emberi jogok megsértése ellen lép fel. Talán nem fogadja el az Európa Tanács Kisebbségvédelmi Keretegyezményének legitimitását? Pataki otthon és külföldön mutatott kétszínűsége semmit nem von le abból a tényből, hogy a szlovák államnyelvtörvény elleni fellépése emberi jogi szempontból teljesen helyes volt.

            Személy szerint általában sokkal több alantas ösztönt és politikusi opportunizmust látok a többségi társadalmak kisebbségi jogokat csorbító lépéseiben, mivel ezek általában semmilyen pozitív célt nem szolgálnak. Ha a kisebbségek fenyegetve érzik magukat, ott is megjelennek a saját pecsenyéjüket sütögető opportunisták, de a fenyegetettség és a jogok sérelme attól még valós, és teljesen érthető, hogy tenni akarnak ellene valamit.

            Nem célom népszerű cikkeket írni, igazat akarok írni. Ez a téma a Harvardon és általában az USA-ban egyébként is kevés embert érdekel. Ugyanakkor abban biztos vagyok, hogy a cikkem ugyanúgy vállalható a Harvardon mint bárhol máshol. Meglepődne, milyen sok harvardi professzor tartja az USA-t egy igazságtalan és kétszinű asszimiláns nacionalista politika megtestesítőjének.

          • Taksonyi Tibor

            Tisztelt Mrozek Úr,
            Csak egy gondolat válaszként a felvetésére. Nem összehasonlítható az az egyén vagy közösség, aki önszántából (vagy bármely külső kényszer hatására) elvándorol és hazájától távol él tovább (mint egyén v. közösség), azzal, aki saját (ősei) földjén él, gondozza felmenői temetőjét, s közben idegen hatalmak új határvonalat rajzolnak úgy, hogy jelentős tömegeket, tömbben helyeznek idegen hatalom alá. A felvidéki magyarok otthon vannak. Lett volna egy (majdnem) igazságos megoldás 1920-ban a Bartha-Hodzsa vonal, amit a szlovákok elfogadtak volna, de Benesék nem az igazságra törekedtek….

  • Gabriel Gyory

    Nagyon szomorú. Semmivel sem tudják (és a szülői döntés meghozatalakor sem tudták ) megmagyarázni a szlovák iskolaválasztást. …és az ő gyerekeik már szlovákok lesznek…

  • A megosztás lenne talán a legigazságosabb. Ha létrehozna a nemzetközi közösség az ENSz felügyeltével egy közös Dél-Szlovákia vagy Dél-Felvidék államot amilyen most Hongkong ahol mindkét nyelvet kötelező lenne tanulni a magyart és szlovákot és közös felügyelet alá helyezné magyar-szlovák felügyelet alá 50 évre. És az alatt az idő alatt majd eldőlne mi is legyen a jövője. Népszavazáson dönthetnének majd 50 év után. Ennél igazságosabb megoldás nincs és nem is lesz. Hol lenne a határ? Ahol a bécsi szerződés meghatározta ott lenne a határ. Vagyis Magyarország és Szlovákia ott lenne ahol most van, csak Dél-Szlovákia Dél-Felvidék határai lennének Szlovákiával és Magyarországgal határosak. Így létrejöhetne egy igazságos békeszerződés. 50 évre aláíratnák ezt Szlovákiával és Magyarországgal. Ugyanez történhetne Erdély és a többi terület ügyében a különböző területekkel. Mindenütt 50 évre kettős felügyeletet rendelni el. Ez lenne a jövő igazságos békéje. És mindenütt kötelező lenne mindkét nyelv. A magyar mellett, aki most megszállva tartja. Így aztán 50 év után minden terület saját maga dönthetne arról mi legyen vele. Saját államiság vagy csatlakozás vagy ahogy döntene nép!

  • Mrozek

    Tisztelt Taksonyi Úr,

    Ahol én lakom Amerikában ott 150 évvel ezelőtt csak spanyolul beszéltek, spanyol temetők vannak stb. de én még soha nem hallottam a spanyolok leszármazottaitól azt hogy nyelvi függetlenség kell, vagy adják vissza a területet Mexikónak… Az Alaszkában élő oroszok sem követelik azt, hogy az adásvételi szerződés nem volt jogos… Kínában a harbini oroszok nem követelnek autonómiát… sem Peruban a japánok… Csupán ott probléma ez, ahol opportunista politikusok kihasználják a nemzetiségi kártyát, és feltüzelik a népet… A magyarok utólérhetetlenek ebben, és ez van ma Szlovákiában is.

    Ami a kétnyelvű táblákat, rendőrség, orvos stb. illeti. Ha úgy teszik fel a kérdést, hogy legyen kétnyelvű minden, de azokban a városokban magasabb adót kell majd fizetni, mert pénzbe kerül az ilyesmi. Nem lepne meg ha akkor még a megmagyarabbak is úgy gondolnák, hogy nincs is szükség magyar táblákra, mert mindenki megérti a szlovákot is…. Ha saját zsebre menne a “magyarkodás”, hamar eltűnne az, és végre értelmes dolgokkal lehetne foglalkozni. Például azzal, hogy minden gyerek jól beszéljen angolul, mert különben még egy értelmes munkát sem fog kapni…

    • Fiala János

      Tisztel Mrozek Úr,

      Kétszeresen is hamis példákat használ. Egyrészt a mi célunk nem a területmódosítás, úgyhogy nem érv az, hogy az alaszkai oroszoké sem. Másrészt olyan kisebbségekre hivatkozik, akik elenyésző számúak és arányúak azokban az országokban, ahol élnek. Nincs abban semmi meglepő, hogy a harbini oroszok vagy a perui japánok nem követelnek autonómiát. Ha az ország 10 százalékát tennék ki, biztos követelnék, ahogy követelik z ujgurok és tibetiek Kínában, és követelik a nyelvi jogaikat a kecsuák és ajmarák Peruban.

      Ami az amerikai spanyol ajkúakat illeti, ők többséget alkottak a mai USA dél-nyugati részén, de az USA nagyon aktív asszimilációs és bevándorló politikával akadályozta meg, hogy így csatlakozzanak az Unióhoz. Egy állam csak akkor lehetett az Unió része, ha először angol többségűvé vált, ez volt a helyzet Texasszal, Kaliforniával, Arizonával, Új-Mexikóval, előtte Floridával, később Hawaiival, és ezért nem lehetett teljes jogú tagállam Puerto Rico. A mai spanyol ajkúak nagy része bevándorló, és más helyzetben vannak. Ennek ellenére egyre aktívabban küzdenek nyelvi jogaikért, néhány ügyük megjárta már az USA Legfelsőbb Bíróságát is, és idő kérdése csupán, mikor lesz hivatalosan is kétnyelvű valamelyik dél-nyugati állam. Nem mellesleg, az amerikai őshonos indiánok önkormányzatát és nyelvi jogait is szövetségi törvények biztosítják.

      Mindenütt, ahol jelentős számban élnek őshonos kisebbségek, küzdenek a nyelvi és kulturális jogaikért, és különösen igaz ez Európára. A múltkor felsoroltam néhány példát, nem fogom megismételni őket. A magyarok nem azért aktívabbak ebben, mert valami külön állatfajta lennének, hanem mert a legnagyobb és ugyanakkor jogi szempontból a legrosszabb helyzetű kisebbségek közé tartoznak Európában. A nyelvi jogokat a kisebbségvédelmi egyezmények is elismerik, és teljesen természetes dolognak számít Írországtól Vlagyivosztokig, hogy nem az állampolgár igazodik az „egy ország-egy nyelv” hamis eszméjéhez, hanem az állam őhozzá. Csupán Önnek rögeszméje, hogy ez opportunista politikusok kitalációja.

      Téveszme, hogy a kétnyelvűség sok pénzbe kerül. Ott, ahol mesterségesen kell megteremteni, valóban drága lehet, de ahol eleve adottak a körülményei (mindenki beszéli mindkét nyelvet, a rendőr, az orvos, a hivatalnok, stb.), nem jár többletköltséggel. Mi magyarok ezzel anyagilag nyernénk is.

      Hogy minden gyerek tanuljon meg jól angolul azzal mindenki egyetért, ez egyáltalán nem ellenérv arra, amit mi szeretnénk.

      • Mrozek

        Tisztelt Fiala Úr,

        Már ne haragudjon, talán még Ön is elismeri, hogy megmosolyogtató az, hogy Ön Szlovákiából magyarázza el nekem hogy hogyan működik Kaliforniában a nyelvhasználat, amikor én majd félévszázada ott élek!

        Ön azt írja, hogy “téveszme, hogy a kétnyelvűség sok pénzbe kerül”… Tényleg? A kétnyelvű táblák, a kétnyelvű szolgáltatás rendkívűl drága. Ha már Kaliforniát hozta fel, nézze meg Alameda és San Diego megyéket ahol a spanyol anyanyelvüek szavazták le a spanyol nyelvhasználatot, mert felesleges pénzkidobásnak tartották azt…

        Remélem elgondolkozik mindezen, és nem áll be az opportunista, felesleges nacionalizmussal hőbörgő fiatal politikusok sorába… Üdvözlettel

        • Fiala János

          Kedves Mrozek Úr,

          egy országot nem
          csak az ott lakók ismerhetnek és értékelhetnek. Ha így lenne, Ön eleve nem szólhatna
          hozzá a szlovákiai történésekhez, de nem így van. Már elnézést, de az amerikai
          spanyol-ajkúak helyzetéről és céljairól Önnél sokkal nagyobb tekintélynek
          tartom tanáromat, Ian Haney-Lópezt, aki történetesen kaliforniai spanyol ajkú, az UC Berkeleyn tanít. Egyébként általános
          tapasztalatom, hogy a kisebbségek helyzetéről és céljaikról őket magukat kell
          kérdezni, mert a többieknek meglehetősen torz képük van a valós helyzetről – és
          ez az amerikai spanyol ajkúakra is vonatkozik.
          Kiragadta a mondatomat a
          szövegkörnyezetből. A következő mindjárt az volt, hogy „Ott, ahol
          mesterségesen kell megteremteni [a kétnyelvűséget], valóban drága lehet…” Hogy Alameda és San Diego lakói mit döntöttek és miért, semmit
          nem változtat azon, hogy a többnyelvűség teljesen elfogadott dolog a világ sok
          országában, és nem jár többletköltségekkel. Semmivel nem drágább egy kétnyelvű,
          mint egy egynyelvű táblát elkészíteni. Ahol a lakosság eleve kétnyelvű,
          semmivel nem drágább a kétnyelvű ügyintézés. Ahol tolmácsokkal és fordításokkal
          kell megoldani, ott igen, de ez nem Dél-Szlovákia esete. A szlovákiai magyarok
          konkrétan gazdasági szempontból sokat nyerhetnének is vele.
          Mrozek Úr, nem vagyok
          politikus, emberi jogokkal foglalkozó jogász vagyok. A kisebbségi jogok
          ugyanolyan legitim részei az egyetemes emberi jogoknak, mint a kínzás vagy a
          rabszolgaság tilalma. Aki ezt felesleges nacionalista hőbörgésnek tartja, az az
          emberi jogok egyetemes rendszerét veti el.