A hozzászólások világossá tették számunkra, hogy az embereket jóval konkrétabb kérdések érdeklik mint holmi eszmék és társadalmi tudat. Ez érthető is, hiszen eddig elenyésző mennyiségű információt kaptak a civil szektorról mint olyanról. Éppen ezért változtatunk az eredeti terveinken, és felvetéseinket komplexebb tájékoztatással ötvözzük, amely segíthet tájékozódni és képet alkotni a jelenlegi helyzetről.

I. A civil szervezetek beszámolási kötelezettségei Szlovákiában

Kezdjük rögtön a civil szervezetek beszámolási kötelezettségeivel. Mert már van ilyen, és nem is valamiféle formális dologról van szó. Az egyes szervezettípusok működését szabályozó törvények pontosan megszabják, melyik szervezet milyen formában, kinek és mikor köteles beszámolni éves gazdálkodásáról. A törvényekben szereplő előírásokat az alábbiakban röviden összegzem.

1. Az alapítványok (nadácie) és jótékonysági alapok (neinvestičné fondy) a törvények értelmében évente kötelesek beszámolni tevékenységükről és gazdálkodásukról a nyilvántartásukat vezető Belügyminisztériumnak, és ezt az éves jelentést valamilyen általuk választott módon a nyilvánosság számára is hozzáférhetővé kell tenniük.
2. Az alapítványoknak minden évben kötelező a hiteles könyvvizsgálat, a jótékonysági alapoknak akkor, ha az éves bevételeik és kiadásaik meghaladják a 166 000 eurót (5 000 000 Sk). Ezeknek eredményeit a Kereskedelmi Közlönyben nyilvánosságra kell hozniuk.
3. A közhasznú szolgáltató szervezetek (Neziskové organizácie poskytujúce všeobecne prospešné služby) is kötelesek éves jelentést készíteni és küldeni regisztrációs hivataluknak, illetve 166 000 eurót meghaladó éves bevételnél, vagy 33 000 eurót meghaladó állami támogatás esetén hiteles könyvvizsgálatot kell készíttetniük, amelyet nyilvánosságra hoznak.
4. Az egyesületeknél (občianske združenie) nincsenek ilyen külső elszámoltatási kötelezettségek, mivel ott a felügyeletet a szervezet közgyűlése gyakorolja - tehát a szervezet valamennyi tagja. Persze komolyabb támogatások esetében náluk is megkövetelik a hiteles könyvvizsgálatot maguk a támogatók, de azt csupán saját használatra. Nem is lenne értelme a teljesen nyilvános felügyeletnek, mivel az egyesületek nem rendelkeznek valódi vagyonnal - céljuk a tevékenység, tehát mindig csak annyi pénzt igyekeznek szerezni, amennyiből terveiket az adott évben meg tudják valósítani. Legtöbbször még az sem sikerül…

Lehet, hogy ezek az adatok unalmasak voltak, de jól mutatják, hogy a törvények nem feledkeznek meg az átláthatóság biztosításáról. A gond csupán az, hogy ezek az információk szétszórtan keringenek a világban - ugyanis a törvények az intézményekre bízzák, milyen formában hozzák nyilvánosságra az éves jelentésüket: ha van pénzük, kinyomtatják, ha nincs pénzük, akkor felteszik a honlapukra, ha honlapuk sincs, akkor kiteszik az irodájuk polcára stb. Ha tehát információt keresünk az éves gazdálkodásról, akkor vértezzük fel magunkat sok-sok türelemmel és mondjuk le a családi programokat néhány napra.

A másik gond az, hogy ezek az információk nem mondanak túl sokat a külső embernek. Csupasz számok alapján nem lehet eldönteni, mennyire voltak indokoltak a kiadások, valóban jó helyre tették-e a pénzt. Egy leírt adatot sokféleképpen lehet magyarázni…

Felmerült annak idején a szektoron belül egy centralizált, civil ügyeket felügyelő hivatal létrehozása, de ez hatalmas vitákat váltott ki, komoly indulatokat kavart. A javaslók arra hivatkoztak, hogy így átláthatóbbá lehetne tenni a nyilvántartást, egyszerűbbé az ellenőrzést, és a hivatal valóban kompetens lenne a civil kérdésekben - ellentétben az állami intézményekkel, amelyek bizony néha valóban nem tudnak bennünket hova tenni.

Az ellenzők viszont attól féltek, hogy egy ilyenfajta centralizált hatalommal könnyen vissza lehetne élni: a politika átvenné a civilek „felügyeletét”, és korlátozná azok szabadságát, függetlenségét. További (jogos) félelem volt az is, hogy mi történik, ha nem kompetens emberek kerülnek az élére. Ez totális káoszt okozhatott volna az eddig már úgy-ahogy összerázódott rendszerben.

Mindkét oldalon volt némi igazság.

Hozzátenném, hogy Szlovákia egyedi jelenség bejegyzési és nyilvántartási módszerével: nálunk ugyanis ezeket a teendőket a Belügyminisztérium, illetve a megyei hivatalok végzik. Minden más demokratikus országban ezeket a feladatokat a független bíróságok látják el. Ezzel kívánják garantálni a civilek teljes függetlenségét a politikai pártoktól és kormányzatoktól. Viszont jóval nehézkesebb és problémásabb az eljárás, mivel ezek a bíróságok túlterheltek, tehát Magyarországon egy egyesület bejegyzése hónapokig is elhúzódhat, míg nálunk legfeljebb 40 napig tart. És az is igaz, hogy a mečiari korszak óta nem is tapasztalunk politikai manipulációt a hivatalok részéről - csendben teszik a dolgukat, és az évek során kialakult az a jogász- és hivatalnokgárda, amely már elég rugalmasan látja el a civilekkel kapcsolatos feladatait. Tehát erre nem lehet panaszunk.

II. A támogatások átláthatóságáról – a pályázók keresztje

Az előző részben boncolgatott elszámoltatási rendszerhez képest jóval bonyolultabb a támogatók és támogatott szervezetek közötti viszony: elszámolási, beszámolási és nyilvánosságra hozatali kötelezettségek sűrű erdeje. Megpróbálom nagyon szemléletesen és érthetően bemutatni, mit is jelent egy civil számára, ha megpróbál például támogatást szerezni egy EU-s programból.

Elsősorban ezeket a pénzeket nyílt verseny keretében kell szétosztani, melynek minden lépése közügy. A pályázatot nyilvánosan kell meghirdetni (nem a minisztérium faliújságára kitűzve), tehát interneten, sajtóban, indokolt esetben elektronikus médiában, hogy minél több emberhez eljusson az információ.

A pályázók már a pályázat kidolgozásánál kemény szűrőn mennek keresztül: be kell számolniuk az előző évek gazdálkodásáról (2-3 évre visszamenőleg), az eddig kapott EU-s támogatásokról, és hogy ezeket tisztességesen elszámolták-e. Sokszor csatolniuk kell az éves hiteles könyvvizsgálatot is. De mindenképpen igazolást kell kérniük az adóhivataltól, társadalombiztosítótól és minden betegbiztosítótól, hogy nincsenek tartozásaik! Sőt, néha a munkaügyi hivataltól is, hogy nem bűnösek feketemunka ügyekben.

A pályázat kidolgozásánál gyakorlatilag mindent előre részletezniük kell: mit fognak csinálni, mikor, hogyan és kivel. Továbbá miliméterre bontott költségvetést kell készíteniük, ahol az útiköltségeket például kilométerre bontva kell kiszámítani, és a kommentárokban meg kell indokolni minden egyes tételt, elmagyarázni annak kiszámítási módját. Egyre gyakrabban kérnek árajánlatokat is, amelyekben például három helyi szállásadó árai szerepelnek, hogy az ítészek lássák, mennyire korrekt a pályázó számítása.

Ha a szervezet elnyeri a támogatást, akkor tizenegynéhány oldalas szerződést ír alá, amiben minden lépése, kötelessége szabályozva van: határidők, jelentési és elszámolási formák, és persze a büntetések a szabályszegésekért…

A projekt végrehajtása során rendszeresen – általában 3-4 havonta – jelentést kell készítenie a támogató felé, amelyben részletesen leírja mit teljesítettek, valamint beszámol az addig elköltött pénzről, mellékelve minden számlát, csatolmányt, szerződést, dokumentumot. Ha valami nem tartható a tervek szerint, fárasztó és hosszadalmas eljárással kell előre és írásban kérnie a módosítást, és amíg nem kapja meg a jóváhagyást, addig semmit sem tehet.

Az elszámolásnál előre megszabott dokumentumokkal kell igazolnia minden egyes tétel jogosultságát és valódiságát. Hogy példát is bemutassak, idézem a legutóbbi CBC-program pénzügyi kézikönyvéből, milyen dokumentációt kérnek munkabér kifizetése esetén:

Szükséges dokumentumok:

1. A fizetések összegzése
2. Munkaszerződés
3. Érvényes munkaszerződés melléklete – a projektre fordított munka százalékos meghatározása azoknak a tevékenységeknek a leírásával, amelyekben a munkavállaló részt vesz a projekt megvalósítása során
4. Munkaidő-beosztás részletes kimutatása – a projektben részt vevő munkatársak munkaidejéről, a finanszírozott tevékenységek leírásával együtt
5. Bérlap – a bér részletes adataival (pl. túlóra fizetése és társadalombiztosítási hozzájárulás, adók, teljes ledolgozott munkaidő, nettó bér)
6. A társadalombiztosítási hozzájárulás fizetésének igazolása
7. Az egészségügyi hozzájárulás fizetésének igazolása
8. Adófizetési kötelezettségek teljesítésének igazolása
9. A bér kifizetését igazoló bankszámlakivonat

És ez egyetlen ember egyetlen havi bérének egy része! Így talán már képet tud mindenki alkotni, mi is zajlik a háttérben egy-egy „uniós projekt” megvalósításánál. És világossá teszi, hogy a támogató igenis alaposan a körmére néz minden szervezetnek, amely pénzt kap tőle.

Természetesen ezek az elszámolások a két fél között zajlanak, és nem is lenne értelme, hogy teljes egészében nyilvánosságra hozzák őket, hiszen az emberek belefulladnának az információk tengerébe. Ebben az esetben is igaz, hogy semmit sem mondana számukra a táblázatok erdeje, dokumentumok tömkelege, hiszen sokszor mi magunk is belezavarodunk a saját dokumentációnkba.

De a támogatók beszámolási kötelezettségeire a következő részben még kitérünk.

Egyelőre csak azt szerettem volna bemutatni, mi is zajlik a kulisszák mögött, és hogy a támogatásokat korántsem adják ingyen a civileknek. Kíváncsi vagyok, vajon az Önök számára ez mennyire volt hasznos és érthető információ?

III. A támogatások átláthatóságáról – a támogatók felelősségei

Folytassuk ott, hogy a támogatóknak is vannak kötelességei a nyilvánossággal szemben. Az alábbiakban ezekre térnék ki aprólékosabban. De főként azokra a dilemmákra, amelyeket a jelenlegi rendszerek felvetnek.

Tehát a támogató is köteles beszámolni arról, mire is fordította az adófizetők pénzét – elsősorban ugyanis az állami forrásokról és EU-s programokról beszélünk.

A nyilvánosság itt a következőképpen van biztosítva:

• a támogatóknak meg kell jelentetniük a nyertes pályázatok listáját a támogatások összegével együtt,
• az egyes programok végén összegző publikációt kell megjelentetniük, amelyben szerepelnek a pályázatok eredményei – beszámoló jelleggel, fotókkal, leírásokkal,
• bizonyos pénzalapok esetében nyilvánosságra kell hozniuk a nyertesekkel kötött szerződéseket is – ez elsősorban a nemzeti forrásokra jellemző.

Ezzel a nyilvánossággal is van viszont néhány probléma:

• a nevek és címek csak azoknak mondanak valamit, akik napi szinten dolgoznak a szektorban, és ismerik a szervezetek nagy részét,
• ugyanígy semmitmondók a nyilvánosság számára a szerződések is,
• az összegző publikációk után már nincs további nyilvános utókövetés – vagyis hogy mi lett egy-egy nagy invesztíció sorsa pár év múlva.

És ebből a harmadik a legfájóbb. Gondoljunk csak azokra a nagy befektetésekre, amelyek csúfosan megbuktak. Hatalmas pénzek, építkezések, amelyek egy-két év után üresen tátongnak, csődbe jutnak. Mindannyian láttunk már ilyet, naponta megyünk el mellettük. És mi a történet vége? Szép csöndben elalszik az ügy, esetleg még pár riport vagy cikk foglalkozik vele, de a hivatalok már nem tesznek semmit.

Ki lehet ilyenkor a felelős? Aki a támogatást felvette és elköltötte, holott evidens volt, hogy a beruházás nem életképes? Vagy aki a támogatást megítélte, anélkül, hogy megvizsgálta volna az életképességet? Vagy akik a balul elsült projektnek nem néznek utána? Hol lehetne ezt a rendszert jobbá tenni, megakadályozni, hogy az adófizetők pénzét az ablakon dobják ki?

Jelenleg a programok kialakításába sincs igazán betekintése a nyilvánosságnak. Pedig itt is vannak faramuci helyzetek, amelyeket érdemes lenne közelebbről megvizsgálni. Csak egy példa:

A Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 második pályázati kiírásánál a program célja többek között a gazdasági versenyképesség növelése. Ennek érdekében támogatják az üzleti infrastruktúra fejlesztését, valamint az üzleti együttműködések elősegítését. Most jön a meglepetés: kik pályázhatnak? Idézem:

1. Közjogi intézmény – olyan speciális kompetenciákkal felruházott, jogi személyiségű közjogi intézmény, mely közérdekű célra jött létre és közhasznú tevékenységet végez.

2.    Közfeladatot ellátó közjogi vagy magánjogi szervezet, amely

• kifejezetten olyan közérdekű célra jött létre, amely nem ipari vagy kereskedelmi jellegű;
• amely jogi személyiséggel rendelkezik;
• amelyet többségi részben az állam, vagy a területi vagy a települési önkormányzat, vagy egyéb közjogi intézmény finanszíroz, vagy annak irányítása ezen intézmények felügyelete alatt áll; vagy olyan ügyvezető, döntéshozó vagy felügyelő testülete van, amely tagjainak többségét az állam, a területi vagy a települési önkormányzat, vagy egyéb közjogi intézmény nevezi ki;

3. A magánjog szabályai szerint létrehozott nem kormányzati szervezetek (NGO-k), amelyek a program célkitűzéseivel összhangban álló közérdekű célú tevékenységet folytatnak, beleértve a nonprofit szervezeteket;

4. Európai Területi Együttműködési Csoportosulás;

Hoppá! Én nem vagyok lelkes híve, hogy közpénzekből finanszírozzunk vállalkozásokat, mert túl nagy a kísértés a pénz lenyúlására (nyugaton ezt hívják wash and gónak), de ha már a gazdasági fejlődést akarjuk támogatni, hol vannak itt a gazdaság szereplői? Mivel nem értettem, tovább böngésztem, és megkaptam a választ. A felsorolt támogatott tevékenységekben a következők szerepeltek: „Meglévő ipari parkok, új vagy meglévő inkubátorházak és vállalkozói létesítmények bővítése/felújítása, valamint kapcsolódó infrastruktúrafejlesztés.”

Szóval a támogatásokat szépen áttesszük egyik állami zsebből a másikba, olyan létesítmények fejlesztésére, amelyek már évek óta csak haldokolnak. A fél kezemen megszámolom, hány ipari park váltotta be a hozzáfűzött reményeket (ezek elég jól mennek ahhoz, hogy a saját lábukon is megálljanak), a vállalkozói inkubátorházak pedig még csúfosabb fiaskó volt. Hiszen nem az inkubátoron múlik a vállalkozás sikere olyan helyeken, ahol nincs tőke vállalkozást indítani, vagy nincs fizetőképes piac, mert a munkanélküliség 50% fölötti…

További komoly gond kicsiny hazánkban az elbírálási rendszerek helyzete. Hogyan állnak fel nálunk a döntésre jogosult testületek? A szakmai értékelők általában megpályázzák a tagságot, viszont mindig ott vannak az ügyeletes hivatal, minisztérium stb. saját emberei is – sőt, sokszor még szavazhatnak is. És ha ez ellen tiltakozunk, akkor nem értik, mi is a problémánk. Ha bele akarunk szólni a minket érintő programok prioritásaiba, akkor elhessegetnek. Ha civil személyeket delegálunk egy-egy ilyen testületbe, és azok megpróbálják érvényesíteni a szakmaiság és pártatlanság szabályait, akkor a következő ülésre egyszerűen elfelejtik őket meghívni…

Nem beszélve arról, hogy nem lehet rábírni a hivatalos szervet – amely csupán kezelője, és nem tulajdonosa az általa kiosztott közpénznek –, hogy szó nélkül alávesse magát egy szakemberekből álló, független testület döntésének.

További probléma a többszörös finanszírozások kiszűrése és megakadályozása. Van nálunk nagyon jól működő adatbázis, amely a közpénzből kapott támogatásoknál jelzi, ha valaki ugyanazért a munkáért többször akar pénzt felvenni (még különböző programokból nyert támogatások esetén is), de ez nem nyilvános, csak a támogatást osztók férhetnek hozzá. Pedig szerintem ez is közügy és mindenkit érintő információ, hiszen az adófizetők pénzéről van szó. Nem beszélve arról a helyzetről, amikor egy-egy program különböző nevek alatt, több forrásból (esetleg több intézmény pályázatából) van többszörösen finanszírozva. Az ilyesmit csak azok tudják kiszúrni, akik élőben látják a program megvalósulását, ismerik annak minden szereplőjét.

A fenti problémák orvoslására a Kerekasztal tagjai és szakemberei már tettek javaslatokat a kisebbségi kultúra támogatásának kapcsán. A javaslatok közül néhányat említenék:

• Javasolták, hogy a pályázatokat bíráló testületet a Kisebbségi Bizottság válassza ki a kormányhivatal helyett, és ne kapjanak benne szót a hivatal alkalmazottjai, mivel azzal sérül az anonim pályázás elve (hiszen a hivatalnok megnézheti bármely pályázat beküldőjének adatait). Ezzel ki lehetne védeni a politikai játszmákat. Az ötlet valamiért nem talált lelkes fogadtatásra.
• Javasolták, hogy a bíráló bizottság döntését csak indoklás után és a Kisebbségi Bizottság jóváhagyásával lehessen módosítani. Mert tévedni emberi dolog, az ítészek is mellényúlhatnak, de akkor legyen korrekt menete a módosításnak, és legyen nyilvános felügyelet az eljárás felett. Erre sem kaptak tapsvihart.
• Javasolták, hogy a pályázatok – vagy legalább a nyertesek – legyenek hozzáférhetők teljes terjedelmükben az interneten. Akkor korrekt képet kaphatna a nyilvánosság – és maga a szektor is –, hogy melyik intézmény mit csinál, hogyan pályázik, valóban a nyertesek voltak-e a legjobbak stb. Ezért sem küldtek nekik virágot.

Van tehát bőven kérdés és dilemma, és nagyon sok munkába kerül mindezt megváltoztatni. Mivel alapvetően a fent és lent lévő emberek gondolkodásának kell változnia: fent ne higgyék, hogy senkinek sem tartoznak elszámolással, lent pedig ne gondolják, hogy semmit sem tehetnek ellene.

A cikk letöltése